Még élek!

Sziasztok!
Az utóbbi időben,sajnos nem nagyon tudtam időt fordítani az oldalra és az is meglehet hogy a továbbiakban sem leszek nagyon aktív.
Viszont mint láthatjátok,dizájn-t váltottam, ami az újrakezdés előszele.
Sokat dolgozom,és a szabad időmet (azt a keveset)a mindennapi dolgokra fordítom,mint pl:bevásárlás,bank,takarítás stb..
Szóval a lényeg a lényeg,visszatértem és velem együtt Katherine is! :)
Napokon belül hozom az új részt! :)
Addig is vigyázzatok magatokra!
Üdv:
Katherine

Amikor az utolsó reményed is elhagy...

Amikor felébredtem egy ágyban feküdtem.
És nem az volt a legszörnyűbb hogy fogalmam sem volt róla hogy hol vagyok,hanem a tény hogy Dante és Nevra velem egy helyiségben tartózkodtak.
-Mit csinálsz?!Ne érj hozzá!-Hallottam Nevra hangját, de az alakját még mindig nem tudtam teljesen kivenni a homályos látásomnak köszönhetően.
-Én hoztam őt ide!Az már csak mellékes hogy te úgy követted mint egy kivert kutya!-förmedt rá Dante.
-És ha nem tudnád fontos eljárási szabály, hogy megnézzük nincs-e a testén valami sérülés.-adta újra a hangját az angyal.
-Oké!Majd én megnézem! Csukd be  a szemed tollaskám,nem neked való látvány.-fintorodott el  a vámpír és a Nevra folt felém közeledett.
-De tehetsz egy nagyobb szívességet is..húzz el...-fordult vissza az angyal irányába a gárda vezetőm.
-Mind a 2.-en takarodjatok a szobámból!-ültem fel az ágyamról és összehúzott szemekkel méregettem a folytonos zaklatóimat hogy leplezni tudjam szédülésem.
-Mi csak...kapott a fejéhez hirtelen Dante és bosszúsan Nevrára nézett.
-Ti csak kihasználjátok hogy eszméletlen vagyok és ezt undorító módon előnyötökre is fordítjátok.-adtam tudtukra a választ hogy mindent hallottam.
-Takarodjatok a szobámból vagy kettéhasítalak titeket!-szólaltam meg ingerülten.
A szemeimmel szinte villámokat szórtam, a harag és a gyűlölet érzelmei kavarogtak bennem éreztem elég lenne akár egy  apró kis szikra ahhoz, hogy pofon vágjam mind a 2.-öt.
Nevra idegesen vakarászta a tarkóját de nem szolt egy kukkot sem.Míg Dante a maga rossz fiús szerepét felvállalva mosolygott és ingatta a fejét.
-Nem hiszem hogy pont tőlünk kellene tartanod hercegnő!-adta a hangját az angyal majd egy suhintással a hátam mögött termett és ujjai közé fogta az egyik kósza hajtincsemet.
-A te világodban már nem az emberek a csúcsragadozók...-mondta sejtelmesen az angyal majd Nevra felé biccentett.
-De talán a barátunk fel tudna minket világosítani, ugye vérszopó?-nézett a gárdavezéremre Dante kihívóan.
-A drakulára mondom angyal,ha tovább járatod a szádat kitépem a szárnyaidat és betömöm azt az óriás lyukat az arcodon!-mondta vicsorítva Nevra és szeme éjj feketében pompázott.
-ELÉG LEGYEN!-ordítottam el magam.Még is mi a franc történik a  városomban?!Beszéljetek!-Adtam nekik a parancsot és hangnemem nem fogadta el az ellenkezőjét.
-A városod már nem az a város ahol eddig vidáman tölthetted minden napjaidat....-sétált az erkélyhez Dante majd a két nagy üveg ajtót szélesre nyitotta.
-A városod felett a vámpírok átvették az uralmat és most járó vértasakoknak nézik az embereket.-meredt a távolba az angyal majd folytatta.
-Mivel Nevra a vámpírklán királyának a fia,ezért ö is jelen lehetett az elfoglalásnál mint herceg.-mesélte tovább az angyal egy kis szünetet tartva.
-Ezt nem lehet..-hitetlenkedtem és a fejemet fogva vissza zuhantam az ágyam szélére.Még is mikor akartátok ezt elmondani nekem?!Főleg te!Te kis kéjsóvár szoknya pecér!-a dühöm átvette felettem a hatalmat.
A kezeimen fekete jelek jelentek meg amik az egész testemre kiterjedtek.Egyszerre éreztem,dühöt mérhetetlen éhséget,csalódást és haragot.
-Katherine!-szólított meg óvatosan Dante, majd tett egy lépést felém.
-Ha még egyszer megmozdulsz darabokra cibállak!-jött a gyomromból egy hörgés és késztetést éreztem arra hogy levadásszak valakit,pusztán csak élvezetből.
-Szóljatok a királynénak!Hívjátok ide,MOST!-adta ki az utasítást Nevrának az angyal, majd  rám meredt.
-Hercegnő,meg kellene tanulnod  irányítani az erődet. Hidd el nekem, később bajod is származhat neked ebből.-közölte nyugodt hangsúllyal az angyal majd a zsebéből elővett egy cigis dobozt.
-Azt hittem az angyalok nem cigiznek.-vettettem oda flegmán majd tettem egy fél kört.
-A ti világotokban az angyalok tiszták és mindig jót cselekszenek.Nos ki kell hogy ábrándítsalak, ez erős tévhit, nem mindig van így.-magyarázta,majd rágyújtott egy szál cigarettára.
-Miért hívattál Dante?-lépett be a királyné és egyből megállapodott a szeme rajtam.
-Veled meg mi történt kislányom?!-lépett oda hozzám az állítólagos "anyám"majd végig simított a kezével az arccsontomon.
-Ne érjen hozzám!Takarodjon az életemből!Nem vagyok a lánya,jobb hogy ha felfogja!-ordítottam és egy mozdulattal eltaszítottam magam mellöl a nőt.
Újra éreztem a dühöt és a fekete jelek már mér vér vörös alakot öltöttek.
-Ez nem lehet...-kapott a szája elé a királyné és ledöbbenve karolt bele Dantéba.
-Ö....ö ..a kiválasztott!A lányom a kiválasztott!-csillant fel a szeme és ismét felém nyújtotta a karját.
-Nem a mai nap lesz a vesztem!Nem fogok egy olyan világban élni ahol én egy szörny vagyok,itt a medál,szakítottam le a nyakamból a láncot és az "anyám"  elé hajítottam.
-Csesszétek meg mind!-hörögtem majd az erkélyen át távoztam.
A szárnyaim közt csak úgy süvített a szél amitől libabőrös lettem.
Az arcomat véráztatta "könnyek" lepték és próbáltam egy olyan helyre kecmeregni ahol senki nem fogja zavarni az életem további szakaszát.
-Mi az hogy átvették az uralmat a vámpírok?Ez nem lehet igaz...-fogtam a fejem és valami magyarázaton törtem a fejem.
-Valahogy vissza kell jutnom,igy vagy ugy de mostantól a küldetésem az hogy haza jussak,haza BÁRMI ÁRON!
-De előtte van egy kötelességem...a fiolák...-sóhajtottam fel és a fekete erdő felé vettem az irányt.
Egy fél órája kellhettem útra amikor lent valami nem tetszőre figyeltem fel.
Az erdő felett elrepülve észrevettem hogy fekete árnyak és mozgolódások kísérték minden egyes megtett méteremet.
Igyekeztem minnél előbb áthaladni a területen ezért gyorsítottam a tempómon is.
A nap már kezdett nyugovóra térni ezért el kellett gondolkoznom hogy mi legyen,álljak meg és táborozzak le,vagy pedig igyekezzek még jobban és napnyugta előtt még talán elérem a Kentaurok táborát.
Az esélyeimet fontolóra véve ügy döntöttem hogy szeretném minél hamarabb letudni ezt az egész küldetéses herce hurcát így hát a tovább haladás mellett döntöttem.
A fekete szurdok felett repültem amikor egy éles hangra figyeltem fel.
A szurdok szélénél farkasok vettek körbe egy szürkés színű kiskutyát aki a fa alatt lapult és nyüszítve adta meg magát az állatoknak.

(Ne kövezzetek meg, :D tudom hogy ez nem Minaloo és nem is fehér a szeme, de nem volt jobb képem :P)

De azok csak kapkodtak felé,az egyik még bele is mart mire a kutyus hangos visításban tört ki.
Nem gondolkodtam,a kutya védelmére siettem és irányt változtatva lezuhantam a farkas falka közepébe.
Vicsorítva a lábamat megtámasztva fordultam körbe és kiegyenesedtem.A farkasok még morogtak pár sort majd óvatosan elillantak a homályba.
A kis kutya rám nézett kék szemeivel amiben fájdalmat és félelmet véltem felfedezni.
-Ne félj picur...nem bántalak.-fogtam az ölembe az aprócska kis testet majd szemügyre vettem a sérüléseit.
A hasán kimartak belőle egy darabot,a bal hátsó lába lógott a levegőben.Nem nézett ki túl jól,de legalább még élt.
-Még több ok arra,hogy gyorsan oda érjek a Kentaurokhoz!-gondolkodtam hangosan majd egy fuvallattal a levegőben voltam.
Pont napnyugtára értem el a Kentaurok földjét,amit könnyen észre lehetett venni.
Egy hatalmas erdő közepében volt a  királyságuk,az ő területükön minden zöldebb és életteltelibb volt.
-Nos picur, megérkeztünk!-néztem bele a kutyus hófehér szemeibe, és megsimíztem a buksiját.
Óvatosan leszálltam az erdő közepére és vártam mikor fedeznek fel.
-Sokáig tartott az érkezésed ember lány!-hallottam meg egy hangot a hátam mögül.
-Túl sok bonyodalomba ütköztem míg ideértem!-fordultam meg pimaszul mosolyogva.
A kentaur egy sziklán üldögélve formálta a furulyáját, és felemelő hangon elkezdett játszani rajta.Hosszú szőke haja a hátát verdeste ami kiemelte tenger kék szemét,jobban szemügyre véve,az alsó testét páncél borította de kilehetett venni még pár tetoválást is.


A lény abba hagyta az éneket majd féloldalasan rám sandított.
-Én nem tudok olyan tökéletes lenni mint ti vagytok,sajnálom!-válaszoltam majd ránéztem a kutyusra.
Óvatosan beletúrtam a táskámba, és elővettem a fiolákat.
-Itt vannak -nyújottam felé az üvegcséket.
A kentaur közelebb jött és elvette az üvegeket,majd a kutyára nézett.
-Mi történt a Minaloo-val?-kerekedettek el a szemei.

26.Fejezet:Fájdalmas valóság...

-Hercegnő? – kérdezte az angyal óvatosan és a szememet fürkészte.
-Na először is! – emeltem fel a hangom és kezdtem bele a mondandómba.
-Ne hívj hercegnőnek mert nem vagyok az! Másodszor: A nevem Katherine! Harmadszor: Nekem nincs anyám, se apám, se Istenem se semmim! Mindig is ateista voltam, nem jártam templomba, és semmi közöm nincs a vallások cifra dolgaihoz sem – hadartam egyszerre a dolgokat.
-Tudom hogy ez egyszerre sok lehet neked, de nekem az a feladatom hogy felkészítselek a teendőidre - vakarta meg a tarkóját az angyal és együtt érzően rám mosolygott.
-Nekem nincs semmi feladatom! - vágtam rá gyorsan, de azonnal ki is javítottam magam. -Azon kívül hogy az életerő fiolákat elszállítsam a Kentauroknak!
-Azzal még várhatsz! -mosolygott rám, amitől majdnem elolvadtam. Te jó ég! Miért kell ennyire cukinak lennie? – elmélkedtem és próbáltam magam észhez téríteni.
-Még is hogyan kerültünk ide? – kérdeztem rá, és lenéztem a mélységbe. Maga a kilátás gyönyörű volt, az egész város fehér palotákban pompázott, itt a szegénységnek és a bűnözésnek nyoma sem volt.
-Amikor rátok találtunk te eszméletlen voltál, és egy rakás test hevert körülöttetek. A barátod félholtan is téged szorongatott és próbált megvédeni, még tőlem is – nézett fel az égre a fiú és a kezében egy fényes medált szorongatott.
-Mivel ember vagyok és küldetésen voltunk, ez természetes reakció, én is ezt tettem volna a helyében – válaszoltam majd ránéztem.
-Nem vagy ember... holló hercegnő vagy!
-Most légy oly szíves és vigyél le innen a többiekhez, mert erre nekem nincs időm! – kérleltem, majd próbáltam rácsimpaszkodni.
-Sajnálom, de a lejutást neked kell megoldanod – tolt el magától és hátrált pár lépést. -Ebben én nem segíthetek. Viszont ezt a nyakéket fogadd el, megvéd sok mindentől! – húzta félre a hajamat az útból és felrakta a láncot.
Bizalmatlanul ugyan, de engedtem neki és kíváncsian fogtam meg a meglepően meleg nyakéket. A medál maga egy egyszerű fekete holló-t ábrázolt, aminek a karmaiban egy vörös szív helyezkedett el. Gyönyörű volt, egyszerű, de csodaszép.
-Várj! Mi az hogy egyedül kell innen lejutnom? – kaptam észhez és már egy kicsit sem voltam nyugodt.
-Ahogy mondtam – válaszolta és a magasba röppent. -Meg kell tanulnod használni az erődet, és én épp ezért vagyok itt! – ecsetelte, majd egy fuvallattal eltűnt a felhők világában.
-Aham...te meg csak azt hiszed...AZONNAL GYERE VISSZA,TE TÚLMÉRETEZETT MADÁR! – kiáltottam utána, de csak a visszhangomat hallottam vissza.
-Még is hogyan jussak le innen? Miért mindig én? – roskadtam magamba és az épület idomait fürkészve, kapaszkodó és láb támasz után kutattam.
-Persze Katherine! Kiváló megoldás a halálra! – elmélkedtem a felmerülő ötleteimen és már teljesen elvesztem a bennem kavargó tanácstalanságban.
-Ha lenne nálam egy joint, már rég rágyújtottam volna...de ezen az átkozott épületen még egy épeszű ember/lény sincs, nem hogy joint! – beszélgettem saját magammal és ismét a szabadulásomon törtem a fejem.
-Amanadiel soha nem tudja hol a határ – szólalt meg egy férfi hang a hátam mögött. -Ki vagy? – pördültem hátra hirtelen, elvesztve az egyensúlyomat. Zuhanok! Te jó ég! MEGHALOK! – hallottam meg a fejemben kavargó gondolatokat amik levetítték életem képeit.
-Ember lány és hercegnő, gyenge párosítás – motyogta a srác és félkezével elkapott, ezzel megmentve engem a halálos zuhanástól, majd felhúzott.
-Nem vagyok hercegnő!-kapkodtam előtte a kezeim és kiszabadultam szorításából, hogy jobban szemügyre tudjam venni ezt a bunkó alakot. Meghaltam és a mennyben vagyok! Te jó ég! Elolvadok! A srác megláthatta a zavartságom és egy kaján vigyorral elém lépett majd meghajolt.
-Sokan álmodoznak rólam hercegnő, de a te közeledésedet szívesen fogadom akármikor – nézett rám fekete haja mögül a srác, éktelen vigyor kíséretében.
-MÁR MONDTAM HOGY NEM VAGYOK HERCEGNŐ! KATHERINE VAGYOK! – emeltem fel a hangom és a tenyeremmel eltakartam az arcom, hogy ne lássa a pirulásom.
-Én pedig Dante! – mondta, még mindig engem bámulva. Fekete haja kiemelte a félelmetesen gyönyörű barna szemét, amitől minden lány a mennyekben érezné magát.

-Mit akarsz? – kérdeztem mérgelődve és hátat fordítottam neki.
-Megmentelek – válaszolta és az ölébe kapott.
-Mit csinálsz, te szerencsétlen?- pirultam el és kapálózva próbáltam kiszabadulni a karjaiból.
-Leviszlek, úgy hogy maradj nyugton! – szólt rám szigorúan és erősített a szorításán. -N..em..kell..ÁÁááá...! A srác egy lendülettel levetette magát az épület tetejéről és állva zuhantunk a semmibe.
-MEGŐRŰLTÉL? TE IDIÓTA! MOST MIND A KETTEN MEGHALUNK! – keltem ki magamból és felkészültem a becsapódásra. Aztán szárnyak rajzolódtak ki a fiú hátán. Ő is egy angyal! – döbbentem rá. Bár az ő szárnyai feketék voltak.
-Dante! Azonnal engedj el vagy kitépem a tollaid! – néztem rá dühösen. Most meg Amanadiel azt foglya gondolni, hogy egyedül képtelen vagyok meg birkózni a dolgokkal! Még mit nem! Egész életemben egyedül kellett boldoguljak és nem akarom, hogy jöjjön egy bájgúnár, aki játssza itt nekem a hős szerepét. Miért emlékeztet engem Nevrára? Jézusom, Katherine, nem kell egyből rémeket látni! – szidtam össze magam, a rémes gondolatok miatt. A fiú nem volt hajlandó elereszteni és bár őrültség lett volna abban a magaslatban, ahol voltunk, de úgy voltam vele, ha már "holló hercegnő" vagyok, akkor csak nem lehet olyan nagy bajom. Így hát próbáltam elérni a szárnyait, hogy jó adag tollától megfoszthassam. Sikerült. Dante fájdalmasan kiáltott fel, én pedig ismét zuhantam. Az adrenalin teljesen szétáradt bennem és csak egy dolog lebegett a szemeim előtt; vagy meghalok, mert Dante ezek után tutira nem segít, vagy valami oltári szerencsének köszönhetően életben maradok. Bár nem reménykedtem benne, amilyen szerencsétlen vagyok! A láncom vakító fényességgel ragyogásba kezdett.
-Hercegnő! -halottam a távolból Dante aggodalommal teli kiáltását, és ekkor megjelentek.
A hollók, mint azon az éjszakán, amikor bajban voltam. Akár merre néztem mindenütt ott voltak és erős fájdalom hasított az egész testembe. Úgy éreztem, mintha a hátam szétszakadna és a fájdalomtól könnyezni kezdtem. A szememből vérfolyt, amitől elfogott a rémület.

Már nem zuhantam tovább. Valami meggátolt benne. - A szárnyaim! - hitetlenkedtem. Repültem és most teljesen tiszta voltam, okom sem volt arra, hogy hallucinációnak tudjam be a dolgot. Bár egy kis gyakorlás rámfért volna, ami a repülést illeti, végül sikeresen földet értem.
Dante is utolért, majd megszólalt.
-A frászt hoztad rám! Legközelebb, ha öngyilkos akarsz lenni, megkérlek, hogy ne előttem csináld!
-Nyugi előtte végzek veled, hogy ne kelljen végig nézned! – mosolyogtam rá.
-Ez azt jelenti, hogy még a túlvilágon is együtt akarsz lenni velem? – húzta kaján vigyorra a száját.
-Csak szeretnéd! – kacsintottam rá, majd elindultam volna, hogy megkeressem Jamont és Leiftant, de megragadta a csuklómat és megcsókolt. Teljesen lefagytam, erre egyáltalán nem számítottam.
-Ezt a tollaim miatt! – kacsintott ő is én pedig gyors léptekkel eltűntem onnan. Francba! Még senki sem tudott így kifosztani a szavaimból, erre megcsókol ez a pasas és se köpni, se nyelni nem tudok. Ha ezt Nevra csinálta volna, tuti kivájtam volna a szemeit! Ez milyen szellemes! Kivájni a szemeit, mint egy holló! – nevettem el magam. Majd megmutatom neki, ha még egyszer velem packázik! Jaj Katherine nem kéne még itt is, arra az önelégült szoknyapecérre gondolnod!
-Katherine minden rendben? -szakított ki a gondolataimból Leiftan hangja.
-I... igen.
-A szemeid! – tátotta el a száját, majd közelebb sétált és elő vett egy kendőt a kabátja zsebéből. Óvatosan törölgetni kezdte a vért az arcomról.
-Ilyesztően néztél ki! – mosolygott .
-Miért? -Az arcod véresen és magadban szitkozódtál, ráadásul a homlokodat csapdostad. Azt hiszem valami olyasmit emlegettél, hogy kiakarsz valamit verni a fejedből. Hú magamban beszélek és még csak nem is emlékszem rá, miket mondtam? Tuti leszedálnak egy szanatóriumba, ha egyszer haza jutok!
-Hol van Jamon? – kérdeztem.
-Megsérült.
-Miattam? – képedtem el.
-Ne hibáztasd magad! – tolt félre egy hajtincset az arcomból. Teljesen zavarba jöttem. Muszáj mindenkinek zavarba hoznia? Kikéne írnom a homlokomra, hogy pasi mágnes!
-Öhöm! – köszörültem meg a torkom. -Látni szeretném! – szerettem volna a saját két szememmel tanúbizonyságot nyerni arról, hogyan van.
Leiftan magával vitt a szobába, ahol társunkat ápolták. Nem festett túl jól, de amikor észre vette, hogy ott vagyok, mosolygott rám. Szégyelltem magam. Jamon egy csupa szív ogre. Amilyen nagy, olyan hatalmas a szíve.
-Jamon örülni, hogy Katherine eljönni hozzá – nyöszörgött a fájdalmai miatt.
-Sajnálom Jamon. Mond csak, hogy érzed magad? – kérdeztem bűnbánóan.
-Én rendbe jönni! Jamon erős lenni! -Katherine.
Beletelhet egy pár napba, amíg rendbe jön. Addig itt marad!
-Miért, mi hová megyünk? – néztem Leiftanra hülyén. -Küldetésünk van nem emlékszel?
-Áh! Hát persze, hogy emlékszem!
-Hazudsz, teljesen kiment a fejedből – vigyorgott a fiú. -Utálom, hogy ennyire lelehet olvasni az arcomról mindent! Mostantól maszkot fogok hordani!
-Egyébként meg, ha nem vetted volna észre létszám hiányban vagyunk.
-Nem dehogy! – a hideg futkosott rajtam, ahogy az ismerős hang felcsendült mögülem.
Ez nem lehet igaz! Biztosan csak a szelleme, aki jött kísérteni! Mi a büdös francot keres itt a vérszívó?
-Te minek jöttél? Menj haza... vagyis ahová akarsz csak innen el! – akadtam ki a jelenlétén.
-Örülök, hogy örülsz! – vigyorgott pimaszul. Azonnal fogtam magam és őrült módjára futni kezdtem, hogy csak minél távolabb kerüljek Nevrától. Sikeresen benyitottam a trónterembe, ahol a király és a királyné azaz a szüleim, amit még most is képtelen vagyok elhinni, egy fontos beszélgetést folytattak valakikkel. Dante és Amanadiel is ott tartózkodtak. Sőt Leiftan és Nevra szintén berontottak utánam.
Azt hiszem most kell elő vegyem a színészi tehetségem!
-Okééé – húztam el az é-t, majd ájulás szerűen kiterültem a padlón.
-Elnézést! – szólt a jelenlévőkhöz az anyám, majd a szemem kissé kinyitva láttam, hogy felém tart.
-Héj Katherine! Kellj már fel a földről! – szólalt meg Nevra.
-Nem tudok te ütődött, elzsibbadt a lábam! – suttogtam.
-Te lennél Katherine a lányom? – kérdezte a királyné.
-Ez biztosan csak egy félreértés! - nyöszörögtem, mint aki rosszul van.
-Én is ebben reménykedek! Most pedig állj fel szépen a földről!
-Majd én segítek... – szólalt meg a vámpír, mire felugrottam.
-Elmúlt a lábzsibbadás! – vigyorogtam idegesen, miközben a hajamba túrtam. Kimentünk a srácokkal a folyosóra. Dante és Amanadiel is csatlakoztak hozzánk.
-Ez eléggé kínos volt Katherine hercegnő! – vigyorgott lelkesen Dante.
-Nem tudnátok befogni? - keltem ki magamból.
- Nevra helyettesíti Jamont...
-Ezt nem akarom hallani Leiftan neharagudj! Már így is fáj a fejem – morogtam.
-Ha gondoljátok mi is elkísérhetünk titeket a küldetésetekre! – ajánlotta fel Amanadiel.
-Srácok azt hiszem... elfogok ájulni! – kezdtem elgyengülni és ezúttal halálosan komolyan.
-Katherine minden rendben? Katherine! – visszhangzott a fiúk hangja a fülemben és mielőtt elsötétült volna minden, s földet értem volna, két kéz fonódott a derekam köré. Valaki az ölébe vett, de nem tudtam behatárolni melyikőjük, mert a sötétség magával ragadott.

Nagyon sokat segített az ihletelésében és megvalósításában:
-Hayle

25.Fejezet:Holló hercegnő...?!

Az apró lények meghátráltak  de még mindig fitogtatták az erejüket.
-Szeretem a gnómokat,de csak akkor amikor már széttéptem őket!-vicsorogtam rájuk és elkezdtem a mészárlást.
***
-Félek...félek!-visszhangzottak a fejemben ezek a szavak,és összekuporodva döntöttem a hátam a hideg falnak.
A ruhám  cafatokban lógott rajtam és próbáltam minél észrevéthetettlenebb maradni.
-Hol vagy te ribanc?-kiáltották a fiúk és befordultak abba a sikátorba ahol én rejtőztem.
-Cicc..cicc.cicc..-hívogattak,és minden útjukba kerülő kukát felrúgtak.
A szemetek között rejtőző hollók, hangos károgással felszálltak az eresz csatornákra és onnan nézték, mi történik itt lent.
Bárcsak én is holló lehetnék,kivájhatnám ezeknek a mocskoknak a szemét!-Elmélkedtem magamban és sírhatnékom támadt.
A menedéket adó konténerem mellett elhaladó fiukat, lélegzet visszafojtva figyeltem.
Kezemet a szám elé tettem hogy szuszogásom ne hallatszódjon.
-Gyere elő!Nem fog fájni!-röhögte el magát az egyik srác és elhajított egy vasrudat.
-Hol a francban vagy kislány?!-üvöltötte-Gyere elő! Játszunk egy kicsit!-nevetett cinikusan.
A hollók hangos károgással,elkezdtek a sikátor felett körözni,mintha a zsákmányukat cserkésznék be.
-Mi a szar? Rohadt dögök!-nézett fel,az egyik srác,akit pont szembe kulázott az egyik madár.
-Az istenit!Húzzunk innen!Nem ér ennyit ez az egész!-mérgelődött és elindult visszafele.
Ha apa itt lenne,nem mernének hozzám nyúlni!Senki sem merne bántani!-elmélkedtem és elfojtottam a sírást.
-Hagyjuk..szerintem sincs itt..-mondta az egyik és köpött egyet.
-Elszaladt a kis nyuszi..na majd holnap! Röhögött  a másik, és kisétáltak a sikátorból.
-Félek..félek!-kuporodtam össze.
***
-A fejem..mintha átment volna rajtam egy úthenger,keltem fel az ágyamból és az arcomat a tenyerembe temettem.
-Jól vagy Katherine? kérdezte egy aggodalmas hang.
Féloldalasan rásandítottam az emberkére, aki nem más volt mint Leiftan.
-Megvagyok,de..mi történt? kérdeztem és kiültem az ágy szélére.
-Ugye tudod,hogy te nem csak EGY lány vagy? kérdezte a fiú, majd hátradőlt a székén.
-Ezt meg még is hogy érted? sandítottam rá,noha valahol legbellűll tudtam hogy miről is van szó.
-Még is kivel, vagy inkább mivel, kötöttél egyességet te lány?húzta össze a szemét a fiú.
-Senkivel sem...-dünnyögtem, és magam elé meredtem.Nem tudhat róla, ha használom azt ami bennem van,az életembe is kerülhet.Fogalmam sincs hogy mi ez,de ha megint a segítségét kell kérnem akkor újra megrövidül az életem.
-Katherine...mondta ki a nevemet rosszallóan.
-Még is hol vagyunk? tereltem a témát,és körbe szemléltem a szobát amiben voltunk.
-Megmentettek..téged,engem,Jamont... amikor lemészároltad a fél sereget,a vérszomjad egyre csak nőtt és nőtt...nézett rám úgy, mintha tudnám mi történt azután.
 -És..és...én rátok támadtam...suttogtam magam elé ledermedve.
Leiftan nem szólt semmit csak ült a helyén,és figyelte a reakcióm.
-Örülök a találkozásnak Katherine Lee!-szólalt meg egy férfi hang.
A fejemet a hang irányába kapva,szembe néztem a sráccal, akinek fehér szárnya volt és sötétbarna hosszú haja, ami kiemelte gyönyörű tenger kék szemét, és a haj zuhataga lepelként hullott le hófehér ruhájára.
Oldalán íjj díszelgett, ami vagy aranyozott lehet, vagy az egész íjj aranyból van.
A ruháját arany kiegészítők és láncok díszítették,kezén fehér selyem kesztyű ékeskedett.
A szám tátva maradt,gyönyörű volt,és lágy hangja miatt a hideg futkosott a hátamon.
-Egy igazi angyal?!-suttogtam magam elé.
-Igen,angyal vagyok!nevette el magát a srác és beletúrt hosszú hajkoronájába.
-Amanadiel vagyok! Örvendek a találkozásnak!-nyújtotta a kezét és küldött felém egy angyali mosolyt.
-Katherine...de már úgy is tudod,honnan? érdeklődtem, és felálltam az ágyról hogy kezet foghassak vele.
-A holló hercegnőről mindenki hallott,és valóban olyan szép vagy,mint amilyennek mondanak.-jegyezte meg Amanadiel kedvesen.
-Holló hercegnő? kérdeztem vissza meglepődötten.Ki a holló hercegnő?
Amanadiel,Leiftanra nézett majd újra rám.
-Te vagy, a hollók hercegnője!
-Az kizárt! Én?Hercegnő? Na ne nevettessetek!-habogtam össze vissza.
-Ki a családod?-kérdezte Amanadiel.
-Drogosok,felelőtlen emberek...-meredtem magam elé, és vissza gondoltam az egész "családomra".
-Tudod, Leila hercegné a földre vitt amikor még csecsemő voltál,mivel hatalmas erő lakozik benned, és ezt nagyon sokan kiakarják használni.
A szörnyek előszeretettel fognak üldözni és merényleteket végrehajtani,hisz a hercegnő visszatért és ember alakban.
Ha elveszted az uralmadat az elméd felett, akár egy titkos fegyver is lehetnél bárki számára, aki el akarná pusztítani Eldaryát vagy más városokat.
-Ki az a Leila hercegné?-kérdeztem rá arra, ami már az elején megfogott.
-Az édes anyád...-felelte az angyal óvatosan.
-Az édesanyám?-hüledeztem, és a szívem egy ritmust kihagyott.
-Gyere,mutatok valamit!-Azzal óvatosan az ölébe vett és kimentünk a szobából egy teraszra ami..ami a felhők között volt?!
-Ne ijedj meg,felszállunk!-mondta és már a levegőben is voltunk.
-Ha le ejtesz,kitépkedem a tollaidat!-mondtam,a lehető legkomolyabban.
-Ne félj,erősen foglak!-mosolygott rám és leszállt az épület tetején.
-Ez lehet a te birodalmad,csak meg kell tanulnod használni az erődet!
-Az én birodalmam?Meg akartam ölni a csapattársaim,és ez birodalomról zagyvál nekem össze vissza?Kizárt hogy bármi közöm is legyen ehhez! Nem leszek se hercegnő, se semmi!Kizárt!

A rész idő hiány miatt,rövid lett de igyekszem pótolni a lemaradást! Nemsokára újra jelentkezem az újabb résszel! :)
Köszönöm a türelmet!:
Kata









  

24.Fejezet: "Itt a zaba ideje!"

-ÁHH BOGARAK!!-sikítottam és próbáltam kiszedni a hajamban dekkoló szörnyetegeket.
-Azt hiszem hosszú lesz ez az utazás!- sóhajtott fel Leiftan. és Jamonra nézett aki egyetértően fújtatott.
-Jááhááj ez összenyomódott!-panaszkodtam,és próbáltam megszabadulni a nyálkás bogár maradéktól.
-Na jó! Húzzunk innen a fenébe!-kapkodtam magam előtt és gyorsabbra vettem a tempóm.
A kardommal utat vágtam a sűrű bozonton, és erőteljesen törtettem egyenesen előre.
-Jobb ha vigyázni Katherine,itt sok lenni gödör,és csapda!-hallottam meg Jamon hangját, amire hirtelen megálltam.
-Azt hiszem jobb ha ti mentek elől!-fordultam vissza a fiúk felé, és a hátuk mögé sorakoztam.
Körübellül másfél órán át gyalogoltunk, mire kiértünk a rengetegből és egy sík, kopár, füstölgő, szakaszt fedeztünk fel magunk előtt.
-Egy fokkal jobb,legalább nincsenek bogarak!-tettem keresztbe a karom magam előtt, és elfújtam az arcom előtt lévő kósza hajtincset.
-Itt sokkal rosszabbak lesznek mint bogarak Katherine...úgy hogy, jobb ha a kardod a kezed ügyében lesz!-mondta komolyan Leiftan és elindult előre.
 -A bogaraknál nincs rosszabb,ezt elhiheted!-néztem utána,majd Jamon jobb oldalára léptem.
-Most igazán rám férne egy szál cigi..-meredtem magam elé és próbáltam tartani a tempót a többiekkel.
-Katherine nem füstölni!-nézett rám rosszallóan Jamon és megingatta a fejét.
-Ha nincsen mit füstölni  Jamon,akkor igen,Katherine nem füstölni.-mondtam költőien és felemeltem a kezem, mintha megadnám magam.
-KATHERINE!JAMON! Védő alakzat!-utasított minket Leiftan, és mind hármunk háta egymásnak verődve felállítottuk az alakzatot.
-Mi történt?!kérdeztem aggódva és a sík terepet pásztáztam.-Itt senki nincs,ez egy kihalt terület könyörgöm!
-Figyelnek minket,már azóta amióta kiléptünk a nyílt terepre!-válaszolt a fiú a fel nem tett kérdésemre.
-Honnan veszed?Nincs itt senki.-értetlenkedtem és még jobban szemügyre vettem a környezetemet.
-Nézz körbe Katherine!Szerinted mi nem illik ebbe a környezetbe?!-emelte fel a hangját a fiú és féloldalasan rám sandított.
A földön néhol repedés volt,életnek nyoma sem volt,csak egy-egy ördög szekér zörgedezett a talajon.
A lépésünknél mindig porfelhő keletkezett ami azt jelentette nem mostanában esett de...TE JÓ ÉG!
Közvetlen Leiftantól, pár méterre volt egy jókora pocsolya, aminek nem kellett volna ott lennie,hisz az 100% hogy nem mostanában esett itt eső.
Hirtelen előhúztam a kardom a hüvelyéből és támadó pozícióba álltam.
-Leesett...-mormogtam magam elé és igyekeztem felkészülni a harcra.
A nap szinte perzselte a bőrömet, a homlokomon legördült egy izzadság könnycsepp ami földet érve már el is párolgott.
Most vagy soha!-adtam meg magamban a biztató szót, és a pocsolya közepébe döftem a kardom.
A víz elkezdett vakítóan fényleni és visítás kíséretében a pocsolyából egy hegyes fogú kis gnóm tört elő.
A gnóm felém fordult és nekem rontott,de sikeresen kitértem előle és egy suhintással ketté vágtam a kis szörnyeteget.
-Nem csak ő volt!-szólalt meg Leiftan és visszarántott az alakzatba.
-Most csak felidegesítetted őket Kat...többen fognak jönni!-rágta a száját idegesen a srác és valami terven törhette a buksiját.
A távolból valami fekete felhő vagy köd közeledett, és ahogy közelebb ért, pánikolva nyugtáztam magamban hogy azok, olyan kis padlócirkálók, mint amit az előbb küldtem a túlvilágra.
Csak sokkal de sokkal többen vannak!
-Magas hegyek mögött hol a tenger hupikék,ott vannak ők a törpikék!
Hatalmas fák között gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk!-kezdtem el dúdolászni, hogy kordában tartsam a félelmem.
-Katherine? Jól vagy?-méregetett furcsán Leiftan.

-Ennél jobban nem is lehetnék!Minden a legnagyobb rendben!Csak meg fogunk halni!!!-kiáltottam és újra elkezdtem.

-De a törpök élete nem csak játék és mese,hallottál már a gonoszról? a csúf kopasz szoknya pecér Nevráról?

-Katherine megbolondulni?Nem jókor!-mormogta Jamon és hátba vágott.

-Áúcs!!-jajdultam fel.

-A terv a következő!Visszafutunk az erdő széléhez mivel ennyi gnómmal nem fogunk elbírni 3.-an!

-INDULÁS!-kiáltotta és elkezdtünk futni visszafelé.

De a földből hirtelen csápok bukkantak elő és rátekeredtek a lábamra,amitől akkorát tanyáztam hogy felhasadt a bőr a lábamon és vér kezdett belőle csordogálni.

-Az istenit!ÁHHH!!HÚZZ VISSZA A FÖLDBE AHOVÁ VALÓ VAGY, TE NYÁLKÁS DÖG!!-ordibáltam a csáppal ás rugdostam le magamról a randa testrészt.

De ahelyett hogy lekopott volna, újabb két csáp csapott le rám, ami lefogta a másik lábam, és a jobb kezem.

Szabad karommal kihúztam a kardot a tokjából és levágtam magamról a dögöket, majd a többiek segítségére siettem.

-Nem fogunk elbírni velük!-kiáltotta Leiftan és szétvágott egy indás dögöt.

-Jamon erős lenni, bírni!-mormogott, és a földbe küldte az egyik gnómot.

-TAKARODJ!AZ ISTENEDET!-ordítottam, és szétvágtam egy kis rohadékot.

-KAT!SEGÍTS!-ordított Leiftan, mire én odafordultam és láttam hogy a csápok húzzák le a föld alá.

Ruhái cafatokban lógtak rajta és horzsolások fedték be az egész testét.

Odarohantam hozzá és elvágtam a csápokat amik befedték majd felsegítettem a földről és próbáltunk menekülni.

Kérlek...te aki bennem vagy..segíts!!!-imádkoztam ahhoz a nem tudom mihez, akiva vizes börtönömnél segített.

*Tudod mi lesz ha segítek,így is akarod?*-szólalt meg a hang és a nevetésétől kirázott a hideg.

-Tudom mire vállalkozom,segíts!-mondtam ki hangosan,mire Leiftan kérdőn nézett rám.

*Ahogy akarod*-szólalt meg a hang és...

A testemet melegség töltötte el,a karomon fekete vonalak vezettek mindenfelé és éreztem valami...valami megmagyarázhatatlan erőt.

Olyan adrenalin löket lett úrrá rajtam hogy még a én is megijedtem saját magamtól.

-ITT A ZABA IDEJE!-vicsorgott rájuk az új énem, és egy suhintással elintézte az egyik sor padló cirkálót.

23.Fejezet:Vihar előtti csend...

A sziget közeledett,a szívem egyre jobban vert,nem volt bizalomgerjesztő a látvány és az a szikla szírt is eléggé vészjósló volt.
-Istenverte Nevra...ez is az ő hibája!-toporzékoltam magamban és próbáltam leplezni a hiszti rohamomat.
Persze tudtam hogy ehhez nincs semmi köze,de jó érzés volt őt hibáztatni,az itt létem alatt mindig ő nehezítette meg a dolgaimat...
A bal kezemmel erősen szorítottam a kardom markolatát,az ujjaim szinte hófehérek lettek a nagy erő kifejtéstől.
Még is mihez kezdjek én, ezzel?-tanakodtam, és megforgattam a kezemben a kardot.
Egy éles kidolgozott fegyvert foghattam a kezemben, aminek a pengéjére a "Satanas,inimical dei" szöveg volt belevésve.
-Satanas,inimical dei?-mondtam ki hangosan a szöveget amitől a kard megremegett.
-Mondtál valamit?-fordult hátra Leiftan és érdeklődve figyelt engem.
-Nem..semmit.-bámultam a kardom és mintha valami rejtélyes erőt fedeztem volna fel a fegyver belsejében.
-Tudod hogy kell vele bánni?-fogta meg a vállam a fiú, és rám mosolygott.
-Hát..nem egészen..-adtam a semleges választ,és még jobban szemügyre vettem a kardot.
A markolata éjj fekete volt,és azt hiszem bőr fedte a nagyobb részeit,a kereszt vas ugyancsak fekete,talán kovácsolt vas vagy acél, nehéz eldönteni.
A kard pengéje ezüstösen csillogott és még a vércsatorna is külön díszítést kapott,a kard maga volt a pusztítás és a gyűlölet jelképe,egyszerűen meseszép volt.
-Tarts egy gyors talpalót kérlek!-adtam neki a választ és az elszántság lángja felébredt bennem.
-Örülök hogy így állsz hozzá!Szívesen tanítok pár dolgot!-mondta és kihúzta a tokjából a saját fegyverét.
-Támadj meg!-adta az utasítást.
-Hogy?!-szeppentem meg.
-Támadj!Gyerünk!-noszogatott.
-Megbolondultál?Ez éles!-háborodtam fel  mint egy minta anya, és csípőre tettem a kezem.
-Ó te jó ég!-emelte az égre a tekintetét és megforgatta a szemeit.
-Tudom hogy éles,hisz ez egy kard.?!-mutatott a fegyverre szarkasztikusan.
-Leiftan, én nem foglak megtámadni,ezt előre megmondom!-makacsoltam meg magam.
-Hát jó,ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez!-rántotta meg a vállát és egy hirtelen mozdulattal felém vágott a kardjával.
BASSZUS! EZ JÖN!EZ NAGYON JÖN!!!-Sipákoltam magamban.és elugrottam a rám mért csapás elöl.
-Ez jó kezdés,határozottan jó kezdés.-Dicsért meg a fiú, majd elsuhintott a fejem mellett pár centivel egy dobótőrrel.
-MEGŐRÜLTÉL?!-keltem ki magamból, és a hajó oldalához simultam.
 -HARCOLJ!-kiáltotta és felém rohant.
-Basszus,basszus,basszus!-mondogattam és ismét kitértem a csapás elöl.
-Gyerünk!-hördült fel a srác.
Na jó,próbáljuk meg...de mi van ha..ha megsebzem?..-tanakodtam-TE JÓ ÉG!
Leiftan hirtelen támadt,nem láttam eléggé ahhoz hogy ki tudjak térni előle, ezért automatikusan a kardot magam elé helyezve kivédtem a támadását.
A két acél szikrázva csattant össze, és a tekintetünk összefonódott.-Ez olyan idilli pillanat volt, hogy talán még egy percre, el is gyengültem.
-Jól van,most pedig lökj el magadtól!-kiáltotta.
Én eleget tettem a kérésének és a kardok középpontjáról elrugaszkodtam a hajó másik végébe így kellő távolságra voltam az "ellenfelemtől."
-Ha nem tudnám hogy tényleg kezdő vagy, azt hinném már tanultál valahonnan harci képességeket!-emelte fel a hangját, és a kardját a fél vállára helyezte.
-Ha nem tudnám hogy te egy rendes srác vagy, azt hinném egy tapló vagy!-válaszoltam neki vissza, ugyan olyan hang nemben,és beálltam egy olyan én vagyok a legjobb pózba.
-Megvédeni meg tudod magad, ez a lényeg, a többit meg majd én elintézem.-nevetett és vissza csúsztatta a kardját a tokba.
-Harcolni is tudok!-tettem keresztbe a karom és bevágtam a durcit.
-Persze,tudom, láttam.-haladt el mellettem és megborzolta  a hajam.
-Szörnyű vagy!-mormogtam az orrom alatt, és én is előre meneteltem Jamonhoz.
-Minjárt ott lenni!-mutatott Jamon a szigetre.

-Katherine..-szólalt meg Leiftan és szembe fordult velem.
-Azt akarom hogy mindig mellettem légy,ne bízz senkiben ha találkozunk másokkal, és ne nézz rájuk!Minden fajnak más a képessége,valaki telepátiát használ,van aki csábítást mivel az a képessége,de van olyan is aki csak pusztán úgy varázsol ha rá nézel.
-Akkor végül is olyanok mint Nevra...csak ők veszélyesek..gondolom..
-Hát..jó felfogásod van..és eddig ezen nem gondolkodtam el..hm..lehet megtaláltuk a szülő hazáját.-nevette el magát egy kicsit majd újra komoly lett.
-Komolyan mondom Katherine!Ígérd meg nekem!
-Megígérem!-sóhajtottam és belekaroltam Jamonba.
-Itt horgonyozni le!-mondta Jamon és bedobta a vasmacskát a vízbe.
-HOGY?!-néztem rá kikerekedett szemekkel.
-Zátony lenni beljebb,Jamon sajnálni.-vakarta meg a fejét az ogre és hátra ment egy csónakért.
-Ugye itt nincsenek Krakenek vagy más vízi szörnyek?-kérdeztem a srácot és a vízre sandítottam.
-Hát..igazság szerint...vannak de jobb ha nem tudsz róluk...-legyintett és ezzel lezártnak tekintette a témát.
Egy ogre,én és Leiftan, egy picike csónakban...felborulás esélye 99.99%...HELP ME!!!!-ordítoztam magamban,és már meg mernék esküdni hogy nem vagyok ép elme!
A csónak elosztásnál én kerültem középre a fiúk pedig széllüllre,de valahogy Jamon túlsúlyosnak bizonyult és így egy iciri-picirit, Leiftan a levegőben evezett.
A partra érésünkkor a csónakot eldugtuk egy szikla mögé és igyekeztünk eltakarni a kíváncsi szemek elől.
-A fiolákat rád bízzuk Katherine!-adta oda az övtáskára hasonlító tatyót Leiftan.
Én rénáztem a tatyóra majd a fiúkra meredtem.
-Biztos hogy ez jó ötlet?-kérdeztem, és megvoltam róla győződve hogy ez az életük legrosszabb döntése.
-Ha megtámadnának azt hinnék nálunk van,de így hogy itt vagy, nem hiszem hogy te célpontlennél számukra.-jegyezte meg a srác és egy tőrt rejtett el a cipőjében.
-Legyen úgy...legyen úgy..-mondogattam és a csuklómra tekertem egy fehér kötszert, ami alá egy pengét csúsztattam.
A küldetésre hozott ruhákat szét osztottuk, és ki-ki a maga göncébe bújt bele.
Hajamat összefogtam lófarokba, fekete köpenyem kapucniját a fejembe húztam, és a cipőm belsejébe kést rejtettem. 
-Még is honnan tudsz te így felszerelkezni?-kérdezte a fiú és felvette a köpenyét.
-Ha az embernek meg kell tanulnia magáról gondoskodnia,akkor meg kell tanulnia az utca törvényeit is!-válaszoltam unottan és az ogre felé fordultam.
-Jamon?Segítsek?-kérdeztem és elvigyorodtam.
Az ogre bele volt gabalyodva a felszerelésébe, és össze vissza ugrándozott fél lábbal.
-Nem!Meglenni!-mondta, és eldőlt mint egy zsák krumpli.
-Azt látom!Na gyere!-hajoltam le hozzá, és a lyukakba a megfelelő testrészét beillesztve, végre fel volt teljes mértékben öltöztetve.
-Kész vagytok?-kérdezte Leiftan majd bedobta a rendes ruháinkat a hajóba.
-Én már 17.-éve kész vagyok!-Feleltem gúnyosan, és elindultam az erdő irányába.

22.Fejezet:Nem mindig mérlegeljük a szavak súlyát...

-Azt hinni tengeri beteg lenni!-szólalt meg Jamon és az arcán öklendezés fintor jelentkezett.
-Ohoho..Jamon menj a hajó oldalához!-szólaltam meg hirtelen és az ogre segítségére siettem.
-Jamon..nem érezni jól magát..-nyögte ki, majd a hajó széléhez letérdelve kijött belőle a....reggelije?
-Azt hiszem most magadra hagylak...jó?..igen..ez lesz a legjobb ötlet..-hátráltam, majd a hajó másik végében telepedtem le.
Szegény,ha tudtuk volna lehet nem hozzuk magunkkal...de akkor Nevra jött volna...milyen jó hogy itt van Jamon!-Lelkendeztem magamban és felnéztem az égre.
Jó idő volt a hajózáshoz,a szél fújt, de csak annyira amennyire kell, a tenger illata fenséges volt és úgy éreztem biztonságban vagyok.
A kormánynál lévő placra telepedtem le és a hátamat neki döntöttem egy hordónak, majd úgy néztem a vizet amin himbálózunk.
-Szabad?-telepedett le mellém Leiftan és ő is hátra dőlt.
-Már leültél nem?-kérdeztem vissza és ránevettem.
-Nos, az illem az megvolt-jegyezte meg és a távolba meredt.
-Szegény Jamon-nézett rá az ogréra.
-Igen,szar dolog a tengeri betegség.-jegyeztem meg majd nyomtam egy olyan együttérző fintort.
-Szerinted milyen hosszú lesz az út?-kérdeztem tőle és lehunytam a szemem.
-Úgy..2-3.nap-saccolta meg a srác az időpontot.
-Az szuper.. -ásítottam- az szuper...
-2-3 NAP??!!-hördűlt fel az ogre és szomorúan visszarogyott a hajó oldalához.
-Elfáradtál?-kérdezte Leiftan gyengéd hangon, és kisimított az arcomból egy kósza hajtincset.
-Talán, magam sem tudom.-válaszoltam és kinyújtóztam, mivel valahogy lepleznem kellett ezt a kínos szituációt. 
-Mennyi idő lehet?-kérdeztem és hanyatt feküdtem a hajópadlón.
-Olyan, dél tájt járhatunk-felelte a srác, és a nap irányába fordította az arcát.
-Nem vagy éhes Katherine?Ha gondolod hozok fel kolbászt és kenyeret,vagy esetleg mézet és kekszet.-ajánlotta fel a fiú.
Most kajak azt mondta hogy kolbász?!Hm....na jó Katherine...te elégé egy perverz alak vagy...-jegyeztem meg magamban és kellettlenül hülye vigyorra húztam a szám.
-Katherine?- szólított meg, és nézett rám értetlenül.
-Ömm..izé..kérek kolb..az az kekszet!-csaptam az arcomra a kezem és éreztem teljesen elpirultam.
Nevra...át vettem a stílusod..tiszta barom vagyok...-rikácsoltam magamban.
-Rendben!-nevetett és eltűnt a kabinban.
Hogy lehetek ekkora hülye..?Nem is én vagyok a hülye.. Hülye Nevra!! Ez az egész az ő hibája!
Mit is mondott?Miről fogok rá emlékezni?Hm...megvan! Ha a mellkasomra nézek..de miért pont oda?
A ruhámat egy kicsit lehúzva megnéztem az említett pontot
és....agyfagy,ideggörcs,szívroham,MEGÖLÖM!KINYÍROM!!KIHERÉLEM!!CSAK ÉRJEK VISSZA!-őrjöngtem magamban, ugyan is 2 aprócska pötty volt a szegy csontomnál, pont ott ahol..adott..egy..pusz...-jó elég lesz!
Nem akarok rá emlékezni!SOHA!Áhhh!! Megbolondulok!!-azzal elkezdtem hemperegni és ide-oda gördültem a padlón mint valami flipper golyó.
-Ömm..Katherine?-állt megdermedve Leiftan és kezében ott voltak az élelmek.
-Jól vagyok!Határozottan jól vagyok és köszönöm!-jelentettem ki és felpattantam a földről.
-Fura egy lány vagy te.-jegyezte meg nevetve, és oda adta a kekszet.
-Jamon!Te kérsz valamit?-szegezte a kérdést az ogrénak.
-Jamon..úgy nézne ki, mint aki akarna enni?-ironizált, és visszafeküdt a földre.
-Háát..oké.-emelte fel a kezét és lerakata a maradék élelmet.
-Jó étvágyat!-mondta és beleharapott a kolbászba.
-Izé..jó étvágyat!-mondtam és elcsuklott hangon,nagyon nagy akarat erő kellett ahhoz, hogy ne röhögjem el magam. 
-Mi az?-kérdezte, és értelmetlenül rám meredt.
-Nem bírom tovább!-fakadtam ki és előjött belőlem a nevethetnék.
-Katherine Lee! Te egy felettébb szórakoztató ember vagy!-jegyezte meg és megcsóválta a fejét,majd folytatta az evést.
-Sajnálom..-szabadkoztam-Nevra tehet róla!-érveltem és bekaptam egy kekszdarabot.
-Nevra?-értetlenkedett és felemelte a szemöldökét.
-Túlságosan nyomul...és perverz!-adtam a bő választ.
-De hogy jön ő ide?-kérdezte, és elfogyasztotta az utolsó kolbász darabját.
-Hagyjuk.-tértem ki a válasz elöl, és legyintettem.
-Nekem nem kell bemutatni-nevetett majd bekapta az utolsó kenyér darabot is.
Hmm...elég hamar elfogyott az a kolbász...
*
A három nap hamar elment,végül elszórakoztunk a hajón.
Jamon egy idő után jobban lett és ezért majdnem minden éjszaka vele kellett aludnom.
Ezzel nem is lett volna baj,de az a horkolás...szörnyű volt,ennek ellenére szívesen töltöttem az időmet az ogréval.
A behemót külső mögött hatalmas szív lakozott amit nem mindenkinek mutathatott meg úgy érzem.
Leiftan pedig napközben elszórakoztatott a küldetései sztorijaival.
Esténként pedig a hajon iszogattunk valami löttyöt, ilyenkor Leiftan a holdfényben különösen elbűvölő volt,olyan mintha vonzott volna magához.
Szeme csak úgy ragyogott és ilyenkor minden szavát inni lehetett.
*
-FÖLD LENNI!FÖLD LENNI!-kiáltozott Jamon és a hajó orrához szaladt.
-Végre!-sóhajtottam fel,és a távcsövet keresgéltem.
-Nem tudod hogy minek örülsz Katherine!-mondta komolyan a srác és elindult a fegyver kabin felé.
Szóval harc lesz? Vagy rosszabb?-morfondíroztam.
A szél felerősödött,a sziget közeledett és most jöttem rá igazán hogy mire vállalkoztam.
-Az ott..-mutattam a szigetre.-mond hogy nem...-hitetlenkedtem.
-De,ez az amire gondolsz Katherine!-szólalt meg komoly hangod Leiftan, és a kezembe nyomott egy kardot.
-Tessék,szükséged lesz rá!-mondta majd előre ment Jamonhoz.
Lefagytam,nem hittem el hogy én egy ilyen helyre juthatok...csak haza akartam jutni..erre meg IDE lyukadok ki!
Ez fenséges!Basszus..A pokolba is, azt hiszem félek....

21.Fejezet:Búcsú...

-Azt be kell valljam, a két mihasznát egy térbe zárni bolondság lenne,de mivel Nevra erős,és gyors lehet szükség lenne rá.-Elmélkedett Miiko és megvakarta a tarkóját.
-Viszont Ezarel meg az alkímiai képességei miatt fontos és ha jobban belegondolok mind a kettő az előnyünkre lehetne...-már nem nézett rám, csak sétált fel alá.
-A kentaurok mennyire barátságosak?-kérdeztem, és valami olyasmi választ vártam ami Nevra ellenes lehet.
-Alapjáraton rendesek,viszont nem szívlelik a túlzott tréfát és a túlzott kedvességet.-ecsetelte és megtorpant.
Ez az! Ez mind Nevra ellenes!Meg van! Megcsináltam!-Örvendeztem magamban és önelégült mosolyra húztam a szám.
-Igen,ez esetben Ezarel nem mehet!-nyögte ki Miiko és a dolgozó asztal felé indult.
-Hogy mi?! Öm...lehet rosszul halottam, de azt mondtad hogy Ezarel?-kerekedett ki a szemem és éreztem belül meghaltam.
-Igen,azt.-közölte szűk szavúan.
-Bocsáss meg hogy megkérdőjelezem a döntésed,de szerintem ez inkább mind Nevrára vall.-próbálkoztam és igyekeztem nem rosszul lenni.
-Hajjaj ez is igaz!-ingatta a fejét Miiko és láthatóan törte a fejét hogy mi legyen.
-Nem jöhetne Leiftan?-kérdeztem és rápillantottam a pergamentet olvasó fiúra.
-Leiftan?-kérdezett vissza Miiko és össze húzta a szemét.
A srác felnézett és félmosolyra húzta a száját.
-Engem szeretnél bele keverni angyalom?-szegezte nekem a kérdést, és szemével kacsintott egyet.
Basszus,érzem hogy elpirultam,mi a fenének kell ilyen helyesnek lennie?
HE?!HOGY MIT MONDTAM?HELYES?NORMÁLIS VAGY MARGIT?-háborodott fel a belső énem és zavaromban csak mosolyogtam.
-Szívesen elmegyek vele!-adta a választ a főnökünknek.
-Rendben,viszont Jamon is a segítségetekre lesz!Ő majd gondoskodik arról hogy ne essen bajotok az út során!-adta az ellent nem tűrő választ a lány és aláfirkantott egy pergamentet.
-Jamon vigyázni Katherine és Leiftan!-mondta kikerekedett szemekkel az ogre és egy hatalmasat csapott a mellkasára.
Ez az Katherine!Megcsináltad! Ugrándozott a lelkem és belülről újra éreztem a győzelem ízét.
-Akkor ez a végleges csapat!-nézett ránk Miiko és odajött hozzánk.
-Leiftan!Jamon!Katherine! Gyertek vissza élve és sértetlenül! És ezt vegyétek parancsnak!-mondta szigorúan a lány és kitárta nekünk az ajtót.
-Azon leszünk.-mosolyodott el Leiftan és kilépett az ajtón.
A városon keresztül megtettük az utunkat le a tengerpartig ahol hajóra szálltunk és elmagyarázták Leiftannak a hajó működését.
-HÉÉ!!!-ordították valakik a hátunk mögül mire mi megfordultunk.
-Mi a franc?-szegezte nekünk a kérdést a gárda vezérem.
-Küldetésre mennek!-közölte velük Miiko és felénk fordult.
-Jó utat!-mosolygott ránk és lesétált a hajóról,magával rángatva a gárda vezéreket.
-Köszönjük Miiko!De ha kérhetem a ruháim maradjanak a szobámban!-kiáltotta utána a srác,kacsintás kíséretében.
A lány füle megmozdult de nem fordul hátra.
A srácok veszekedtek a lánnyal de nem tartott sokáig,mivel a főnök előhívta a kék lángot amire egyből elhallgattak.
(Ha azt hiszed hogy így megszabadulsz tőlem akkor nagyot tévedsz!Várlak vissza...EGYBEN! És befejezzük azt amit elkezdtünk!)-halottam meg a vámpírfajzat hangját a fejemben.
Tehát képes a telepátiára?-önkéntelenűl sikerült elpirulnom.
Meg a ...... fogjuk befejezni....arrghh...UTÁLOM!!!-sikítoztam magamban, és a lelkem gyötrődött.
Kihívóan ránéztem a gárda főnökömre aki a szemével kísérte a utunkat,szeme csillogott és szenvedélyt véltem benne felfedezni.
(Amikor a mellkasodra nézel jussak eszedbe én,meg az is hogy mit tettem volna veled, ha nem menekülsz el! De legközelebb nem lesz rá alkalmad,ezt megígérhetem!)-jött újra a telepátia.
-Nem akarok visszajönni!Nagyon nem akarok visszajönni!-mondtam ki hangosan amit gondoltam és hangom inkább volt síráshoz hasonló mint egyenes.

20.Fejezet:Az utazás elött

A szobámba visszaérve,összepakoltam az útra a szükséges dolgaimat.
Ami nem állt másból mint egy a gardróbban talált bundás kabátból, és egy, a kiképző teremből lopott tőrből állt.
Na jó lopni nem szabad,de előtérbe helyezni a biztonságod azt igen.
A táskámat rádobtam az ágyamra, én pedig beültem az ablaknál lévő párkányra és néztem a szállingózó hópelyheket.
Az idő lehűlt, jégvirágok jelentek meg az ablaküveg sarkában a leheletemmel bepárásítottam az ablakot, neki döntöttem a fejemet a hűvös üvegnek és csak bámultan magam elé.
-Egy nap haza jutok!Nem tudom hogyan,de meg fogom csinálni!-suttogtam magamnak, majd összehúztam a köpenyem.
A levegő egyre csak hűlt én meg már úgy voltam vele ha nem bújok be az ágyba megfagyok.
Lassan lekászálódtam az ablakból és belehuppantam az ágyikómba.
Magam köré húztam a takarót és ez az érzés...felül múlhatattlan!
A kényelem felsőfokon,ha nem tévedek selyemből van az ágynemű, ami gyengéden simogatja minden porcikámat...ez mennyei érzés..-sóhajtok és mint valami hülye gyerek, elkezdem az arcomhoz dörgölni a paplanom.
Egy kósza pillanatra gyereknek éreztem magam,a szeleburdiság,kíváncsiság,és merészség ez mind megvolt már akkor is, amikor még a tojás héj a fenekemen volt.
Átfordultam a másik oldalamra,a nap fénye már előbukkant,tehát már pirkad.
Vajon milyen messze lesz innen a Lelkek tava? Miféle szörnyek várnak rám? És miért egy szellemileg fogyatékos ember/lénnyel kell mennem?
Ahogy az ablakon át bámultam az egyre erősödő hó esést, a szemhéjaim szépen lassan lecsúkodtak és sikerült elaludnom.
*Az ágy lesüpped és valamiért bekapcsolt a hetedik érzékem hogy nyissam ki a szemem.*
-3.másodperced van hogy eltakarodj az ágyamról vámpírfajzat!-mondtam csendesen,de úgy 
hogy meghallja.


Olyan merev lettem mint egy ...... nem mondhatok ki csúnya szót..megígértem még otthon, saját magamnak.
-Indulnunk kell-szólalt meg a srác de még mindig nem akaródzott lemenni az ágyamról.
-Megmondtam hogy nem megyek veled sehová!-mondtam duzzogva és átfordultam a másik oldalamra.
-Nem velem fogsz jönni...mondta egy idő után és átkarolta a derekamat majd oda somfordált a hátam mögé és beszívta az illatom.
-Csak annyit kérek,vigyázz magadra!-és megpuszilta a fülem mögötti érzékeny bőrt.
A fejem szerintem a vörös 50 árnyalatában pompázott,szívem megbolondult mert ki akart ugrani a helyéről és világgá szaladni.Levegőt is alig mertem venni.
 Nevra érintésének a helyén, mintha égett volna a bőröm, a puszitól meg egyenesen libabőrös lettem.
Ki szerettem volna ugrani az ágyamból de erős keze visszarántott és nem engedett.
-Nevra...-szólaltam meg végre, de a hangom elcsuklott.
-Csak még egy kicsit..maradj így.-suttogta és még jobban magához húzott,éreztem a bőre melegét ami meglepett hiszen a vámpíroknak nem kéne hogy legyen vérkeringése, nem?
Arcát beletemette a nyakamba és a nyelvét végighúzta a nyakamon.
Olyan érzés fogott el amit nem tudok hova tenni,a fejem elkezdett zsibbadni,mintha nem tudnék gondolkodni az ágyékom pedig bizseregni kezdett.
-Nevra..-sóhajtottam fel.
-Kívánlak!-suttogta érzékien és fölém tornyosult.
Nem bírtam válaszolni csak néztem rá meredten.
-Ő megfogta a kezem és az izmos mellkasára rakta.
-Érzed ezt?-kérdezte.-Ezt te váltod ki belőlem!
A mellkasán keresztül úgy dörömbölt a szíve mint az enyém.
A számat egy kicsit szétnyitottam,de nem tudtam semmit mondani hiába szerettem volna.
-Tudod..nagyon sexy vagy amikor megadod magad.-suttogta újra a fülembe és egy puszit nyomott a szegy csontomra,majd megharapta az alsó ajkam.


HOGY MICSODA VAGYOK?!- Eszméltem fel-KATHERINE FUSS! HOGY ENGEDHETTED IDÁIG?!-ordibált a belső énem és sikerült észhez térnem.
-Ömm...sietnem kell!-mondtam megremegve, majd örült sebességgel kibújtam Nevra alól és a táskámmal elszaladva futottam a kristály terem felé.
Hogy lehetsz ennyire hülye Katherine?HOGY?!-ordibált a belső énem saját magammal.
Ahogy beléptem a kristály terembe, a teremben tartozkodók mind rám meredtek.
-Jól vagy Katherine?-kérdezte Miiko és furán bámult rám.
-Hogyne..persze..megvagyok!-túrtam bele zavartan hosszú fekete hajamba és nekidőltem a hideg falnak.
-Mikor indulunk?-kérdeztem és próbáltam lenyugodni.
-Még várnunk kell pár percet Ezarelle és indulunk!-mondta Miiko és mellém lépett.
-Biztos hogy minden rendben?-kérdezte az arcomat fürkészve.
-Persze!Csak azt hittem hogy elaludtam!-hazudtam.
-Nem,de akkor sem lett volna baj,elküldtünk volna érted valakit.-mondta Miiko és nevetett egy sort.
-Kérdezhetek valamit?-néztem a lányra.
-Ki vele.-mondta egyszerűen ésrám szentelte figyelmét.
-Nem úgy volt hogy Nevrával megyek?-tudakoltam.
-De igen,csak Ezarel mivel alkímiával foglalkozik jobban hasznodra lesz mint Nevra.
-Az életerő fiolák értékesek,viszont ha egy harc során megsemmisülne,az utatok véget érne.
De így hogy Ezarel ott van ő újra tudja kotyvasztani.-ecsetelte a rókalány és leült a dolgozó asztalnál lévő székre. 
-Viszont,ha nem ér ide hamarosan nem fog tudni soha többet, semmit kotyvasztani!-mondta mérgesen Mikoo és az ujjaival elkezdett dobolni.
Az ajtó kinyílt és a gárda főnököm lépett be rajta.
-Sziasztok!-köszönt és rám nézett.
Én elkaptam róla tekintetem és a földet kezdtem el bámulni,a szívem már megint rakoncátlankodott és éreztem hogy ég az arcom.
Nem néztem rá,de éreztem hogy kaján mosolyra húzza a száját.
-Nevra.-szólította meg Miiko a srácot.
-Mond-közölte egyszerűen és még mindig éreztem magamon a tekintetét.
-Keresd meg Ezarelt mert így nem fognak tudni elindulni!-közölte türelmetlenül a főnök.
-Nem is lenne baj ha maradnának,legalább biztonságba tudnám a gárda tagom!-jegyezte meg a srác és elindult felém.
-Biztonságban leszek Ezarel oldalán, ne aggódj!-mondtam zavarodottan és Miiko felé sétáltam.
-Ha én mennék,jobban meg tudnám védeni Miiko!Ezt te is tudod!
-Nevra..-azt mondtam keresd meg Ezarelt! És ameddig távol vagy addig megfontolom azt hogy ketten menjetek vagy sem!-adta be a derekát a róka lány és felállt.
-Mindig is szerettelek Miiko,mondtam már?-hízelgett neki a srác majd a vámpírsebességével elhagyta a termet.
-Az nagyon nem lenne jó ötlet Miiko!Hidd el nekem!-néztem rá kétségbe esetten és a hangom inkább volt könyörgő mint határozott.
Ha én Nevrával leszek összezárva egy helyiségben,több mint valószínű hogy újra így járok mint most!Én nem akarom ezt a kábult érzést!Nem akarom hogy ilyen hatással legyen rám!
Ez nem lehet szerelem!Ez nem szerelem!EZ BIZTOSAN NEM SZERELEM!!!-ordítottam magamban,és már az őrület szélén jártam.

19.Fejezet:Mindenkinek van egy másik oldala...

A lépéseim vízhangzottak a hosszú folyosón, majd a kristály terem előtt megállva mély levegőt vettem és bekopogtam.
-Ne aggódj,nem hagyom hogy leteremtsen.-tette a vállamra a kezét és mosolyodott el a kísérőm.
Én ránéztem és megengedtem magamnak egy kisebb mosolyt, majd újra az ajtóra tévedt a tekintetem.
Mivel válasz nem érkezett,ezért fogtam és benyitottam a terembe.De bár ne tettem volna...
Ugyan is Mikoo, épp valakinek a ruháit szagolgatta és hempergőzött bennük.
Ránéztem Leiftanra akinek az egész feje vörös lett, és kezével próbálta visszatartani a nevetését.
Én próbáltam nem mosolyogni,mert lehet ez lett volna az utolsó grimaszom ha meglátja.
Ezért hát felvállaltam a figyelem felkeltő szerepét.
-Khmm....-köszörültem meg a torkom,amire a rókalány ijedten felnézett.
Leiftanból pedig azon nyomban kitört  a nevetés.
A lány feje olyan vörös lett mint a paprika,a lebukás miatti a szégyen érzete nagyobb volt mint a makacs és morcos énje,ezért csak felállt a kanapéról és fejét lehajtva kezdett el dadogni.
-E..ez..nem..az..aminek..l..látszik..-mondta szégyenlősen, és idegesen beletúrt hosszú fekete hajába.
-Miért? Minek látszik?-kérdezte Leiftan még mindig nevetve és ráemelte tekintetét a lányra.
-Én csak a ruhákat hajtogattam, és hát olyan jó illatuk volt hogy túlságosan beleéltem magam...-próbálta magát kimagyarázni a lány és elszáguldott a fiú mellett.
Leiftan oda ment a kanapéhoz és felemelt egy ruha darabot ami egy....-URAM ATYÁM!-szóval...egy..alsó gatya volt,egészen pontosan egy boxer.


-Szóval..az én boxeremmel....-nem tudta befejezni a mondatot mert megint rá jött a nevethetnék.
Mikoo majdnem hanyatt esett,oda viharzott a sráchoz kikapta a ruha darabot a kezéből majd a kanapén lévő összes szövetet felkapta és a terembe lévő ruhásszekrénybe vágta.
Arcán tojást lehetett volna sütni,olyan vörös volt és szinte elsüllyedt volna szégyenében.
-Öhm..azt hiszem én koccolok-emeltem fel a kezem és elindultam kifelé.
-NEM!VÁRJ!-kiáltott utánam Mikoo és próbálta előhozni a szigorú énjét,több kevesebb sikerrel.
-Neked küldetésre kell menned!-állt velem szembe és bele nézett a szemembe.
-Nekem?!-kérdeztem vissza meghökkenve és nem jutottam szóhoz.
-Ha már itt vagy,a hasznodat is kell vennem...-érvelt,és elindult egy papírokkal teli asztalhoz.
Én segítségért rimánkodva fordultam Leiftanhoz, de ő el volt foglalva a ruhák kibogarászásával.
-Gyere ide!-intett a rókalány és tekintetét vissza emelte a papírokra.
Én oda ballagtam a nagy kristály melletti dolgozó asztalhoz és ránéztem a pergamenre.
-Ez itt..-mutatott Mikoo a térképre.-a lelkek tava.
A szemem végig siklott a tóhoz vezető akadályokon,volt ott fekete erdő,ragadós szurdok és még sok sok minden.
-És mit kellene ott csinálnom?- kérdeztem a lánytól és féloldalasan rá néztem.
-Él ott egy szövetséges nép, a Kentaurok.Nekik kell vinni életerő fiolát.-mondta egyszerűen, és valami más nyelven elkezdett motyogni valamit.
-Kentaurok?Azok léteznek?-kérdeztem csodálkozva.
-Hogyne léteznének!-nevetett fel Mikoo és egy nagy könyvbe rakta a térkép lapot.
-Sok minden van még amit nem tudok...-motyogtam magam elé és megvakartam a tarkóm.
-Ez így igaz...az illemet sem tudod..-nyelvelt vissza a lány és az ajtó felé vette az irányt.
-Csak hogy tudd...ha nem jött volna Leiftan,már rég nem lennék itt!-mondtam felemelve a hangom, és még mindig háttal állva neki.
A lány ránézett Leiftanra, aki addigra már az összes ruhaneműjét a kezében szorongatta.
-Köszönöm!-mondta alig halhatóan Mikoo, és elpirulva távozott a teremből.
-Szóval...a lelkek tavához kell menned...-jött mellém a srác és elmosolyodott.
-Jaah,már a neve is kecsegtető!-mondtam,és idegesen felnevettem.
-Nyugodj meg,nem egyedül fogsz menni.-mondta lágy hangon és szeméből melegséget sugárzott.
-Ezzel nem nyugtattál meg...mert ha a vámpírral kell mennem, előbb leszek öngyilkos mint oda érnénk a célhoz!-mondtam ironikusan és vágtam mellé egy grimaszt is.
-Az ő gárdájába tartozol?-kérdezte és elindultunk a folyosó felé.
-Sajnos igen,nem volt valami zökkenő mentes a találkozásom egyik gárda vezérrel sem.-gondoltam vissza azokra az eseményekre amik eléggé kínosak voltak.
-Azt hiszem,nem fogsz unatkozni nálunk Katherine!-nevetett és kinyitotta nekem az ajtót.
-Csak utánad!-engedett előre.
-Köszönöm,úgy látszik még nem haltak ki az úri emberek.-mosolyogtam rá és kiléptem az ajtón.
-Csak nem rólam beszélsz?-halottam meg egy idegesítő hangot, és a gazdájával találtam szemben magam.
 -Te minden vagy csak nem úriember, vérszívó!-néztem rá összehúzott szemekkel és keresztbe fontam magamon a karom.
-Tudod..az is benne van az úriember szóban, hogy egy emberlányt, nem tépek apró darabokra ha ide téved.-érvelt vissza a fiú, és lehajolt hogy bele tudjon nézni a szemembe.
-Tapló!-vágtam a képébe a sértő szót.
-Hisztis liba!-közölte higgadtan és megborzolta a hajam.
-Ha nem tudnám hogy két külön faj vagytok, azt hinném együtt vagytok!-nevetett Leiftan és keresztbe fonta a karját.
-Még viccnek is rossz! Te pedig...ha én hisztis vagyok,akkor te meg egy elkényeztetett ficsúr!-nevettem fel és hirtelen, komolyan ránéztem Nevrára.
-Velem fogsz  küldetésre jönni! Délben indulunk!-mondta a vámpír és neki dőlt a falnak.
-Meg a francokat!Biztos hogy nem!-tértem ki a hitemből és megmakacsoltam magam.
-Pedig ha tetszik, ha nem,ez így lesz!-mondta eltökélten és szigorúan rám nézett.
-Azt majd meglátjuk...azt majd meglátjuk..-mondtam sejtelmesen és elhaladtam előtte.
-Egyszer ez a lány fogja a vesztemet okozni..-sóhajtott fel a vámpír.
-Szerintem aranyos..-mondta Leiftan nevetve.
A többi párbeszédet már nem halottam mert halló távolságon kívül kerültem.
Úton a szobám felé elgondolkoztam azon,mi lesz ha nem jövök vissza,vajon hiányoznék én bárkinek is?
Haaj,Katherine! Szerinted kinek hiányoznál? Itt senki nem fog érted még egy könnycseppet sem hullatni! Otthon pedig anyád éli világát,és őrül annak hogy nem kell veled foglalkoznia!
A két énem civakodott egymással,de minden variációmra volt egy érv.
-Talán,tényleg jobb lenne ha nem jönnék vissza erről az útról....-mondtam ki hangosan amit gondoltam és befordultam a folyosón.

18.Fejezet:A döntés, csak rajtad áll!

A szobámra sötétség telepedett, és én ezt kihasználva már az ajtómon kívül voltam.
Próbáltam minél halkabban elosonni az ajtók előtt,de egy bizonyos ajtótól igazán tartottam.
A vérszívó ajtója alatt fény pislákolt.-Ezek szerint még fent van....-dünnyögtem magamban és mérgesen fújtattam egy sort.
A tervem hogy normálisan, emberek módjára léphessek ki a palotából meghiúsulni látszott.
Ahogy visszafordultam hogy más menekülő utat keressek a fény elaludt és újból sötétség vett körül.
A folyosó csendje és sötétsége egy kicsit nyomasztó volt,de erőt vettem magamon és óvatosan elsompolyogtam az ajtója előtt.
A szívem vadul kalimpált,még levegőt sem mertem venni,de amint elértem a lépcsőkhöz egy kicsit megkönnyebbültem.
Ahogy leértem a nagy ajtóig,többször kerültem lebukás közeli helyzetbe,de..megúsztam...eddig..
Amikor kinyítottam az ajtót, az hatalmas nyikorgással nyílt ki, én meg majdnem összevizeltem magam.
-Ha nem most bukok le,akkor semmikor!-mondtam ki hangosan amit gondoltam, és megfordultam várva a vesztem
-Senki?-Lepődtem meg és kifújtam a levegőt amit bent tartottam.
Féloldalasan kisunnyogtam az ajtón és kiléptem a nyirkos levegőre.
Az éjszakai állatok fura hangja lepte be az egész környéket,a hűvös szél megborzongtatta a testem minden egyes porcikáját.és éreztem valami nem stimmel, de ennek ellenére útnak indultam.
A pavilon előtt elhaladva a szél erőteljesebben kezdett fújni és viharfelhők kezdtek gyülekezni.
-Mi az isten?!-szólaltam meg,és felnézem.


A felhőből nem eső esett,hanem...hó?!
Összehúztam magamon a köpenyem és úgy indultam utamra,a talpam alatt ropogott a friss hó és a megérzésem azt súgta,kemény telünk lesz.
A kijárathoz érve megbújtam egy fa mögött hogy a kint járkáló őröket ki tudjam figyelni és sunyi módon ki tudjak majd iszkolni hogy aztán szegényeket jól leszúrják.
A szél süvített,és már azon morfondíroztam hogy inkább megfagynék-e ott kint,mit hogy itt maradnék és játszanám Rapunzel szerepét akit bezártak a toronyba.
-Én a helyedben nem tenném..-szólalt meg a hátam mögött egy ismeretlen hang.
Lebuktam,...gondolhattam volna hogy a szökésem nem lesz sikeres.
Álló helyzetemben megfordultam és szembe találtam magam egy szőke hajú,emberrel?
-Miért? te mit tennél a helyemben?-kérdeztem, és összefontam magam előtt a karom.
-Ami biztos hogy,nem szöknék el...-mondta szűk szavúan,de kedvesen.
-Nem akarnak segíteni hogy haza jussak! Kiderült hogy nem csak ember vagyok! Nekem ez egy kicsit sok!-mondtam egy kicsit felemelve a hangom,de ügyelve hogy ne hallja meg senki, rajtunk kívül.
-Tudom hogy nehéz neked,de hidd el nekünk is.
És ne haragudj de nem mutatkoztam be,Leiftan vagyok!-nyújtott nekem kezet a fiú, és egy kicsit meghajolt.
-Katherine...Katherine Lee!-fogtam meg a kezét és rámosolyogtam.
-Ha úgy döntesz hogy elmész,nem állítalak meg viszont tudnod kell hogy amit teszünk azt csak is a te érdekedben tesszük.
-Ezt a szöveget túl sok embertől halottam,és túl sokszor!-mormogtam az orrom alatt és a pavilon mögötti szökőkutat kezdtem bámulni.
-Hidd el mi nem a levegőbe beszélünk,különben nem itt tartanánk ahol.-mondta meggyőzően és összehúzta magán a kabátját.
-Viszont ha nem haragszol én tovább állnék a palotába, örülnék ha velem jönnél de ez a te döntésed.-mondta és megborzongott.
Az ajtóra néztem, majd a várakozó fiúra.A szemében láttam hogy azt akarja hogy maradjak,viszont azt is elfogadná ha elmennék.
Ő megért,sejtheti hogy min megyek keresztül.
A szabadság és a régi életem hívogat,viszont hogy mi sülhetne ki belőleaz is visszatart.
Menjek,vagy maradjak? Ez itt a kérdés..
A hópelyhek lassú táncot jártak körülöttünk majd megpihentek a ruháinkon és csendben meglapultak rajta.
Mélyen beszívtam a hideg levegőt majd kifújtam.
-Maradok..-vetettem magam elé a szót és elindultam a szökőkút felé.
-Ennek igazán örülök.-jelent meg a fiú arcán egy mosoly és a szemével követett.
 -Most hová mész?-kérdezte egy kicsit értetlenkedve,
-Gyere!-intettem neki és a szökőkút elé állva, benyúltam a vízköpő szájába majd kiszedtem belőle egy jókora kék kristályt.
-Azt..a..-csillant fel a szeme és maradt tátva a szája.
-Megérzés..-vetettem oda neki mielőtt rákérdezhetett volna hogy találtam meg, és a palota fele vettük az irányt.