25.Fejezet:Holló hercegnő...?!

Az apró lények meghátráltak  de még mindig fitogtatták az erejüket.
-Szeretem a gnómokat,de csak akkor amikor már széttéptem őket!-vicsorogtam rájuk és elkezdtem a mészárlást.
***
-Félek...félek!-visszhangzottak a fejemben ezek a szavak,és összekuporodva döntöttem a hátam a hideg falnak.
A ruhám  cafatokban lógott rajtam és próbáltam minél észrevéthetettlenebb maradni.
-Hol vagy te ribanc?-kiáltották a fiúk és befordultak abba a sikátorba ahol én rejtőztem.
-Cicc..cicc.cicc..-hívogattak,és minden útjukba kerülő kukát felrúgtak.
A szemetek között rejtőző hollók, hangos károgással felszálltak az eresz csatornákra és onnan nézték, mi történik itt lent.
Bárcsak én is holló lehetnék,kivájhatnám ezeknek a mocskoknak a szemét!-Elmélkedtem magamban és sírhatnékom támadt.
A menedéket adó konténerem mellett elhaladó fiukat, lélegzet visszafojtva figyeltem.
Kezemet a szám elé tettem hogy szuszogásom ne hallatszódjon.
-Gyere elő!Nem fog fájni!-röhögte el magát az egyik srác és elhajított egy vasrudat.
-Hol a francban vagy kislány?!-üvöltötte-Gyere elő! Játszunk egy kicsit!-nevetett cinikusan.
A hollók hangos károgással,elkezdtek a sikátor felett körözni,mintha a zsákmányukat cserkésznék be.
-Mi a szar? Rohadt dögök!-nézett fel,az egyik srác,akit pont szembe kulázott az egyik madár.
-Az istenit!Húzzunk innen!Nem ér ennyit ez az egész!-mérgelődött és elindult visszafele.
Ha apa itt lenne,nem mernének hozzám nyúlni!Senki sem merne bántani!-elmélkedtem és elfojtottam a sírást.
-Hagyjuk..szerintem sincs itt..-mondta az egyik és köpött egyet.
-Elszaladt a kis nyuszi..na majd holnap! Röhögött  a másik, és kisétáltak a sikátorból.
-Félek..félek!-kuporodtam össze.
***
-A fejem..mintha átment volna rajtam egy úthenger,keltem fel az ágyamból és az arcomat a tenyerembe temettem.
-Jól vagy Katherine? kérdezte egy aggodalmas hang.
Féloldalasan rásandítottam az emberkére, aki nem más volt mint Leiftan.
-Megvagyok,de..mi történt? kérdeztem és kiültem az ágy szélére.
-Ugye tudod,hogy te nem csak EGY lány vagy? kérdezte a fiú, majd hátradőlt a székén.
-Ezt meg még is hogy érted? sandítottam rá,noha valahol legbellűll tudtam hogy miről is van szó.
-Még is kivel, vagy inkább mivel, kötöttél egyességet te lány?húzta össze a szemét a fiú.
-Senkivel sem...-dünnyögtem, és magam elé meredtem.Nem tudhat róla, ha használom azt ami bennem van,az életembe is kerülhet.Fogalmam sincs hogy mi ez,de ha megint a segítségét kell kérnem akkor újra megrövidül az életem.
-Katherine...mondta ki a nevemet rosszallóan.
-Még is hol vagyunk? tereltem a témát,és körbe szemléltem a szobát amiben voltunk.
-Megmentettek..téged,engem,Jamont... amikor lemészároltad a fél sereget,a vérszomjad egyre csak nőtt és nőtt...nézett rám úgy, mintha tudnám mi történt azután.
 -És..és...én rátok támadtam...suttogtam magam elé ledermedve.
Leiftan nem szólt semmit csak ült a helyén,és figyelte a reakcióm.
-Örülök a találkozásnak Katherine Lee!-szólalt meg egy férfi hang.
A fejemet a hang irányába kapva,szembe néztem a sráccal, akinek fehér szárnya volt és sötétbarna hosszú haja, ami kiemelte gyönyörű tenger kék szemét, és a haj zuhataga lepelként hullott le hófehér ruhájára.
Oldalán íjj díszelgett, ami vagy aranyozott lehet, vagy az egész íjj aranyból van.
A ruháját arany kiegészítők és láncok díszítették,kezén fehér selyem kesztyű ékeskedett.
A szám tátva maradt,gyönyörű volt,és lágy hangja miatt a hideg futkosott a hátamon.
-Egy igazi angyal?!-suttogtam magam elé.
-Igen,angyal vagyok!nevette el magát a srác és beletúrt hosszú hajkoronájába.
-Amanadiel vagyok! Örvendek a találkozásnak!-nyújtotta a kezét és küldött felém egy angyali mosolyt.
-Katherine...de már úgy is tudod,honnan? érdeklődtem, és felálltam az ágyról hogy kezet foghassak vele.
-A holló hercegnőről mindenki hallott,és valóban olyan szép vagy,mint amilyennek mondanak.-jegyezte meg Amanadiel kedvesen.
-Holló hercegnő? kérdeztem vissza meglepődötten.Ki a holló hercegnő?
Amanadiel,Leiftanra nézett majd újra rám.
-Te vagy, a hollók hercegnője!
-Az kizárt! Én?Hercegnő? Na ne nevettessetek!-habogtam össze vissza.
-Ki a családod?-kérdezte Amanadiel.
-Drogosok,felelőtlen emberek...-meredtem magam elé, és vissza gondoltam az egész "családomra".
-Tudod, Leila hercegné a földre vitt amikor még csecsemő voltál,mivel hatalmas erő lakozik benned, és ezt nagyon sokan kiakarják használni.
A szörnyek előszeretettel fognak üldözni és merényleteket végrehajtani,hisz a hercegnő visszatért és ember alakban.
Ha elveszted az uralmadat az elméd felett, akár egy titkos fegyver is lehetnél bárki számára, aki el akarná pusztítani Eldaryát vagy más városokat.
-Ki az a Leila hercegné?-kérdeztem rá arra, ami már az elején megfogott.
-Az édes anyád...-felelte az angyal óvatosan.
-Az édesanyám?-hüledeztem, és a szívem egy ritmust kihagyott.
-Gyere,mutatok valamit!-Azzal óvatosan az ölébe vett és kimentünk a szobából egy teraszra ami..ami a felhők között volt?!
-Ne ijedj meg,felszállunk!-mondta és már a levegőben is voltunk.
-Ha le ejtesz,kitépkedem a tollaidat!-mondtam,a lehető legkomolyabban.
-Ne félj,erősen foglak!-mosolygott rám és leszállt az épület tetején.
-Ez lehet a te birodalmad,csak meg kell tanulnod használni az erődet!
-Az én birodalmam?Meg akartam ölni a csapattársaim,és ez birodalomról zagyvál nekem össze vissza?Kizárt hogy bármi közöm is legyen ehhez! Nem leszek se hercegnő, se semmi!Kizárt!

A rész idő hiány miatt,rövid lett de igyekszem pótolni a lemaradást! Nemsokára újra jelentkezem az újabb résszel! :)
Köszönöm a türelmet!:
Kata









  

24.Fejezet: "Itt a zaba ideje!"

-ÁHH BOGARAK!!-sikítottam és próbáltam kiszedni a hajamban dekkoló szörnyetegeket.
-Azt hiszem hosszú lesz ez az utazás!- sóhajtott fel Leiftan. és Jamonra nézett aki egyetértően fújtatott.
-Jááhááj ez összenyomódott!-panaszkodtam,és próbáltam megszabadulni a nyálkás bogár maradéktól.
-Na jó! Húzzunk innen a fenébe!-kapkodtam magam előtt és gyorsabbra vettem a tempóm.
A kardommal utat vágtam a sűrű bozonton, és erőteljesen törtettem egyenesen előre.
-Jobb ha vigyázni Katherine,itt sok lenni gödör,és csapda!-hallottam meg Jamon hangját, amire hirtelen megálltam.
-Azt hiszem jobb ha ti mentek elől!-fordultam vissza a fiúk felé, és a hátuk mögé sorakoztam.
Körübellül másfél órán át gyalogoltunk, mire kiértünk a rengetegből és egy sík, kopár, füstölgő, szakaszt fedeztünk fel magunk előtt.
-Egy fokkal jobb,legalább nincsenek bogarak!-tettem keresztbe a karom magam előtt, és elfújtam az arcom előtt lévő kósza hajtincset.
-Itt sokkal rosszabbak lesznek mint bogarak Katherine...úgy hogy, jobb ha a kardod a kezed ügyében lesz!-mondta komolyan Leiftan és elindult előre.
 -A bogaraknál nincs rosszabb,ezt elhiheted!-néztem utána,majd Jamon jobb oldalára léptem.
-Most igazán rám férne egy szál cigi..-meredtem magam elé és próbáltam tartani a tempót a többiekkel.
-Katherine nem füstölni!-nézett rám rosszallóan Jamon és megingatta a fejét.
-Ha nincsen mit füstölni  Jamon,akkor igen,Katherine nem füstölni.-mondtam költőien és felemeltem a kezem, mintha megadnám magam.
-KATHERINE!JAMON! Védő alakzat!-utasított minket Leiftan, és mind hármunk háta egymásnak verődve felállítottuk az alakzatot.
-Mi történt?!kérdeztem aggódva és a sík terepet pásztáztam.-Itt senki nincs,ez egy kihalt terület könyörgöm!
-Figyelnek minket,már azóta amióta kiléptünk a nyílt terepre!-válaszolt a fiú a fel nem tett kérdésemre.
-Honnan veszed?Nincs itt senki.-értetlenkedtem és még jobban szemügyre vettem a környezetemet.
-Nézz körbe Katherine!Szerinted mi nem illik ebbe a környezetbe?!-emelte fel a hangját a fiú és féloldalasan rám sandított.
A földön néhol repedés volt,életnek nyoma sem volt,csak egy-egy ördög szekér zörgedezett a talajon.
A lépésünknél mindig porfelhő keletkezett ami azt jelentette nem mostanában esett de...TE JÓ ÉG!
Közvetlen Leiftantól, pár méterre volt egy jókora pocsolya, aminek nem kellett volna ott lennie,hisz az 100% hogy nem mostanában esett itt eső.
Hirtelen előhúztam a kardom a hüvelyéből és támadó pozícióba álltam.
-Leesett...-mormogtam magam elé és igyekeztem felkészülni a harcra.
A nap szinte perzselte a bőrömet, a homlokomon legördült egy izzadság könnycsepp ami földet érve már el is párolgott.
Most vagy soha!-adtam meg magamban a biztató szót, és a pocsolya közepébe döftem a kardom.
A víz elkezdett vakítóan fényleni és visítás kíséretében a pocsolyából egy hegyes fogú kis gnóm tört elő.
A gnóm felém fordult és nekem rontott,de sikeresen kitértem előle és egy suhintással ketté vágtam a kis szörnyeteget.
-Nem csak ő volt!-szólalt meg Leiftan és visszarántott az alakzatba.
-Most csak felidegesítetted őket Kat...többen fognak jönni!-rágta a száját idegesen a srác és valami terven törhette a buksiját.
A távolból valami fekete felhő vagy köd közeledett, és ahogy közelebb ért, pánikolva nyugtáztam magamban hogy azok, olyan kis padlócirkálók, mint amit az előbb küldtem a túlvilágra.
Csak sokkal de sokkal többen vannak!
-Magas hegyek mögött hol a tenger hupikék,ott vannak ők a törpikék!
Hatalmas fák között gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk!-kezdtem el dúdolászni, hogy kordában tartsam a félelmem.
-Katherine? Jól vagy?-méregetett furcsán Leiftan.

-Ennél jobban nem is lehetnék!Minden a legnagyobb rendben!Csak meg fogunk halni!!!-kiáltottam és újra elkezdtem.

-De a törpök élete nem csak játék és mese,hallottál már a gonoszról? a csúf kopasz szoknya pecér Nevráról?

-Katherine megbolondulni?Nem jókor!-mormogta Jamon és hátba vágott.

-Áúcs!!-jajdultam fel.

-A terv a következő!Visszafutunk az erdő széléhez mivel ennyi gnómmal nem fogunk elbírni 3.-an!

-INDULÁS!-kiáltotta és elkezdtünk futni visszafelé.

De a földből hirtelen csápok bukkantak elő és rátekeredtek a lábamra,amitől akkorát tanyáztam hogy felhasadt a bőr a lábamon és vér kezdett belőle csordogálni.

-Az istenit!ÁHHH!!HÚZZ VISSZA A FÖLDBE AHOVÁ VALÓ VAGY, TE NYÁLKÁS DÖG!!-ordibáltam a csáppal ás rugdostam le magamról a randa testrészt.

De ahelyett hogy lekopott volna, újabb két csáp csapott le rám, ami lefogta a másik lábam, és a jobb kezem.

Szabad karommal kihúztam a kardot a tokjából és levágtam magamról a dögöket, majd a többiek segítségére siettem.

-Nem fogunk elbírni velük!-kiáltotta Leiftan és szétvágott egy indás dögöt.

-Jamon erős lenni, bírni!-mormogott, és a földbe küldte az egyik gnómot.

-TAKARODJ!AZ ISTENEDET!-ordítottam, és szétvágtam egy kis rohadékot.

-KAT!SEGÍTS!-ordított Leiftan, mire én odafordultam és láttam hogy a csápok húzzák le a föld alá.

Ruhái cafatokban lógtak rajta és horzsolások fedték be az egész testét.

Odarohantam hozzá és elvágtam a csápokat amik befedték majd felsegítettem a földről és próbáltunk menekülni.

Kérlek...te aki bennem vagy..segíts!!!-imádkoztam ahhoz a nem tudom mihez, akiva vizes börtönömnél segített.

*Tudod mi lesz ha segítek,így is akarod?*-szólalt meg a hang és a nevetésétől kirázott a hideg.

-Tudom mire vállalkozom,segíts!-mondtam ki hangosan,mire Leiftan kérdőn nézett rám.

*Ahogy akarod*-szólalt meg a hang és...

A testemet melegség töltötte el,a karomon fekete vonalak vezettek mindenfelé és éreztem valami...valami megmagyarázhatatlan erőt.

Olyan adrenalin löket lett úrrá rajtam hogy még a én is megijedtem saját magamtól.

-ITT A ZABA IDEJE!-vicsorgott rájuk az új énem, és egy suhintással elintézte az egyik sor padló cirkálót.

23.Fejezet:Vihar előtti csend...

A sziget közeledett,a szívem egyre jobban vert,nem volt bizalomgerjesztő a látvány és az a szikla szírt is eléggé vészjósló volt.
-Istenverte Nevra...ez is az ő hibája!-toporzékoltam magamban és próbáltam leplezni a hiszti rohamomat.
Persze tudtam hogy ehhez nincs semmi köze,de jó érzés volt őt hibáztatni,az itt létem alatt mindig ő nehezítette meg a dolgaimat...
A bal kezemmel erősen szorítottam a kardom markolatát,az ujjaim szinte hófehérek lettek a nagy erő kifejtéstől.
Még is mihez kezdjek én, ezzel?-tanakodtam, és megforgattam a kezemben a kardot.
Egy éles kidolgozott fegyvert foghattam a kezemben, aminek a pengéjére a "Satanas,inimical dei" szöveg volt belevésve.
-Satanas,inimical dei?-mondtam ki hangosan a szöveget amitől a kard megremegett.
-Mondtál valamit?-fordult hátra Leiftan és érdeklődve figyelt engem.
-Nem..semmit.-bámultam a kardom és mintha valami rejtélyes erőt fedeztem volna fel a fegyver belsejében.
-Tudod hogy kell vele bánni?-fogta meg a vállam a fiú, és rám mosolygott.
-Hát..nem egészen..-adtam a semleges választ,és még jobban szemügyre vettem a kardot.
A markolata éjj fekete volt,és azt hiszem bőr fedte a nagyobb részeit,a kereszt vas ugyancsak fekete,talán kovácsolt vas vagy acél, nehéz eldönteni.
A kard pengéje ezüstösen csillogott és még a vércsatorna is külön díszítést kapott,a kard maga volt a pusztítás és a gyűlölet jelképe,egyszerűen meseszép volt.
-Tarts egy gyors talpalót kérlek!-adtam neki a választ és az elszántság lángja felébredt bennem.
-Örülök hogy így állsz hozzá!Szívesen tanítok pár dolgot!-mondta és kihúzta a tokjából a saját fegyverét.
-Támadj meg!-adta az utasítást.
-Hogy?!-szeppentem meg.
-Támadj!Gyerünk!-noszogatott.
-Megbolondultál?Ez éles!-háborodtam fel  mint egy minta anya, és csípőre tettem a kezem.
-Ó te jó ég!-emelte az égre a tekintetét és megforgatta a szemeit.
-Tudom hogy éles,hisz ez egy kard.?!-mutatott a fegyverre szarkasztikusan.
-Leiftan, én nem foglak megtámadni,ezt előre megmondom!-makacsoltam meg magam.
-Hát jó,ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez!-rántotta meg a vállát és egy hirtelen mozdulattal felém vágott a kardjával.
BASSZUS! EZ JÖN!EZ NAGYON JÖN!!!-Sipákoltam magamban.és elugrottam a rám mért csapás elöl.
-Ez jó kezdés,határozottan jó kezdés.-Dicsért meg a fiú, majd elsuhintott a fejem mellett pár centivel egy dobótőrrel.
-MEGŐRÜLTÉL?!-keltem ki magamból, és a hajó oldalához simultam.
 -HARCOLJ!-kiáltotta és felém rohant.
-Basszus,basszus,basszus!-mondogattam és ismét kitértem a csapás elöl.
-Gyerünk!-hördült fel a srác.
Na jó,próbáljuk meg...de mi van ha..ha megsebzem?..-tanakodtam-TE JÓ ÉG!
Leiftan hirtelen támadt,nem láttam eléggé ahhoz hogy ki tudjak térni előle, ezért automatikusan a kardot magam elé helyezve kivédtem a támadását.
A két acél szikrázva csattant össze, és a tekintetünk összefonódott.-Ez olyan idilli pillanat volt, hogy talán még egy percre, el is gyengültem.
-Jól van,most pedig lökj el magadtól!-kiáltotta.
Én eleget tettem a kérésének és a kardok középpontjáról elrugaszkodtam a hajó másik végébe így kellő távolságra voltam az "ellenfelemtől."
-Ha nem tudnám hogy tényleg kezdő vagy, azt hinném már tanultál valahonnan harci képességeket!-emelte fel a hangját, és a kardját a fél vállára helyezte.
-Ha nem tudnám hogy te egy rendes srác vagy, azt hinném egy tapló vagy!-válaszoltam neki vissza, ugyan olyan hang nemben,és beálltam egy olyan én vagyok a legjobb pózba.
-Megvédeni meg tudod magad, ez a lényeg, a többit meg majd én elintézem.-nevetett és vissza csúsztatta a kardját a tokba.
-Harcolni is tudok!-tettem keresztbe a karom és bevágtam a durcit.
-Persze,tudom, láttam.-haladt el mellettem és megborzolta  a hajam.
-Szörnyű vagy!-mormogtam az orrom alatt, és én is előre meneteltem Jamonhoz.
-Minjárt ott lenni!-mutatott Jamon a szigetre.

-Katherine..-szólalt meg Leiftan és szembe fordult velem.
-Azt akarom hogy mindig mellettem légy,ne bízz senkiben ha találkozunk másokkal, és ne nézz rájuk!Minden fajnak más a képessége,valaki telepátiát használ,van aki csábítást mivel az a képessége,de van olyan is aki csak pusztán úgy varázsol ha rá nézel.
-Akkor végül is olyanok mint Nevra...csak ők veszélyesek..gondolom..
-Hát..jó felfogásod van..és eddig ezen nem gondolkodtam el..hm..lehet megtaláltuk a szülő hazáját.-nevette el magát egy kicsit majd újra komoly lett.
-Komolyan mondom Katherine!Ígérd meg nekem!
-Megígérem!-sóhajtottam és belekaroltam Jamonba.
-Itt horgonyozni le!-mondta Jamon és bedobta a vasmacskát a vízbe.
-HOGY?!-néztem rá kikerekedett szemekkel.
-Zátony lenni beljebb,Jamon sajnálni.-vakarta meg a fejét az ogre és hátra ment egy csónakért.
-Ugye itt nincsenek Krakenek vagy más vízi szörnyek?-kérdeztem a srácot és a vízre sandítottam.
-Hát..igazság szerint...vannak de jobb ha nem tudsz róluk...-legyintett és ezzel lezártnak tekintette a témát.
Egy ogre,én és Leiftan, egy picike csónakban...felborulás esélye 99.99%...HELP ME!!!!-ordítoztam magamban,és már meg mernék esküdni hogy nem vagyok ép elme!
A csónak elosztásnál én kerültem középre a fiúk pedig széllüllre,de valahogy Jamon túlsúlyosnak bizonyult és így egy iciri-picirit, Leiftan a levegőben evezett.
A partra érésünkkor a csónakot eldugtuk egy szikla mögé és igyekeztünk eltakarni a kíváncsi szemek elől.
-A fiolákat rád bízzuk Katherine!-adta oda az övtáskára hasonlító tatyót Leiftan.
Én rénáztem a tatyóra majd a fiúkra meredtem.
-Biztos hogy ez jó ötlet?-kérdeztem, és megvoltam róla győződve hogy ez az életük legrosszabb döntése.
-Ha megtámadnának azt hinnék nálunk van,de így hogy itt vagy, nem hiszem hogy te célpontlennél számukra.-jegyezte meg a srác és egy tőrt rejtett el a cipőjében.
-Legyen úgy...legyen úgy..-mondogattam és a csuklómra tekertem egy fehér kötszert, ami alá egy pengét csúsztattam.
A küldetésre hozott ruhákat szét osztottuk, és ki-ki a maga göncébe bújt bele.
Hajamat összefogtam lófarokba, fekete köpenyem kapucniját a fejembe húztam, és a cipőm belsejébe kést rejtettem. 
-Még is honnan tudsz te így felszerelkezni?-kérdezte a fiú és felvette a köpenyét.
-Ha az embernek meg kell tanulnia magáról gondoskodnia,akkor meg kell tanulnia az utca törvényeit is!-válaszoltam unottan és az ogre felé fordultam.
-Jamon?Segítsek?-kérdeztem és elvigyorodtam.
Az ogre bele volt gabalyodva a felszerelésébe, és össze vissza ugrándozott fél lábbal.
-Nem!Meglenni!-mondta, és eldőlt mint egy zsák krumpli.
-Azt látom!Na gyere!-hajoltam le hozzá, és a lyukakba a megfelelő testrészét beillesztve, végre fel volt teljes mértékben öltöztetve.
-Kész vagytok?-kérdezte Leiftan majd bedobta a rendes ruháinkat a hajóba.
-Én már 17.-éve kész vagyok!-Feleltem gúnyosan, és elindultam az erdő irányába.