22.Fejezet:Nem mindig mérlegeljük a szavak súlyát...

-Azt hinni tengeri beteg lenni!-szólalt meg Jamon és az arcán öklendezés fintor jelentkezett.
-Ohoho..Jamon menj a hajó oldalához!-szólaltam meg hirtelen és az ogre segítségére siettem.
-Jamon..nem érezni jól magát..-nyögte ki, majd a hajó széléhez letérdelve kijött belőle a....reggelije?
-Azt hiszem most magadra hagylak...jó?..igen..ez lesz a legjobb ötlet..-hátráltam, majd a hajó másik végében telepedtem le.
Szegény,ha tudtuk volna lehet nem hozzuk magunkkal...de akkor Nevra jött volna...milyen jó hogy itt van Jamon!-Lelkendeztem magamban és felnéztem az égre.
Jó idő volt a hajózáshoz,a szél fújt, de csak annyira amennyire kell, a tenger illata fenséges volt és úgy éreztem biztonságban vagyok.
A kormánynál lévő placra telepedtem le és a hátamat neki döntöttem egy hordónak, majd úgy néztem a vizet amin himbálózunk.
-Szabad?-telepedett le mellém Leiftan és ő is hátra dőlt.
-Már leültél nem?-kérdeztem vissza és ránevettem.
-Nos, az illem az megvolt-jegyezte meg és a távolba meredt.
-Szegény Jamon-nézett rá az ogréra.
-Igen,szar dolog a tengeri betegség.-jegyeztem meg majd nyomtam egy olyan együttérző fintort.
-Szerinted milyen hosszú lesz az út?-kérdeztem tőle és lehunytam a szemem.
-Úgy..2-3.nap-saccolta meg a srác az időpontot.
-Az szuper.. -ásítottam- az szuper...
-2-3 NAP??!!-hördűlt fel az ogre és szomorúan visszarogyott a hajó oldalához.
-Elfáradtál?-kérdezte Leiftan gyengéd hangon, és kisimított az arcomból egy kósza hajtincset.
-Talán, magam sem tudom.-válaszoltam és kinyújtóztam, mivel valahogy lepleznem kellett ezt a kínos szituációt. 
-Mennyi idő lehet?-kérdeztem és hanyatt feküdtem a hajópadlón.
-Olyan, dél tájt járhatunk-felelte a srác, és a nap irányába fordította az arcát.
-Nem vagy éhes Katherine?Ha gondolod hozok fel kolbászt és kenyeret,vagy esetleg mézet és kekszet.-ajánlotta fel a fiú.
Most kajak azt mondta hogy kolbász?!Hm....na jó Katherine...te elégé egy perverz alak vagy...-jegyeztem meg magamban és kellettlenül hülye vigyorra húztam a szám.
-Katherine?- szólított meg, és nézett rám értetlenül.
-Ömm..izé..kérek kolb..az az kekszet!-csaptam az arcomra a kezem és éreztem teljesen elpirultam.
Nevra...át vettem a stílusod..tiszta barom vagyok...-rikácsoltam magamban.
-Rendben!-nevetett és eltűnt a kabinban.
Hogy lehetek ekkora hülye..?Nem is én vagyok a hülye.. Hülye Nevra!! Ez az egész az ő hibája!
Mit is mondott?Miről fogok rá emlékezni?Hm...megvan! Ha a mellkasomra nézek..de miért pont oda?
A ruhámat egy kicsit lehúzva megnéztem az említett pontot
és....agyfagy,ideggörcs,szívroham,MEGÖLÖM!KINYÍROM!!KIHERÉLEM!!CSAK ÉRJEK VISSZA!-őrjöngtem magamban, ugyan is 2 aprócska pötty volt a szegy csontomnál, pont ott ahol..adott..egy..pusz...-jó elég lesz!
Nem akarok rá emlékezni!SOHA!Áhhh!! Megbolondulok!!-azzal elkezdtem hemperegni és ide-oda gördültem a padlón mint valami flipper golyó.
-Ömm..Katherine?-állt megdermedve Leiftan és kezében ott voltak az élelmek.
-Jól vagyok!Határozottan jól vagyok és köszönöm!-jelentettem ki és felpattantam a földről.
-Fura egy lány vagy te.-jegyezte meg nevetve, és oda adta a kekszet.
-Jamon!Te kérsz valamit?-szegezte a kérdést az ogrénak.
-Jamon..úgy nézne ki, mint aki akarna enni?-ironizált, és visszafeküdt a földre.
-Háát..oké.-emelte fel a kezét és lerakata a maradék élelmet.
-Jó étvágyat!-mondta és beleharapott a kolbászba.
-Izé..jó étvágyat!-mondtam és elcsuklott hangon,nagyon nagy akarat erő kellett ahhoz, hogy ne röhögjem el magam. 
-Mi az?-kérdezte, és értelmetlenül rám meredt.
-Nem bírom tovább!-fakadtam ki és előjött belőlem a nevethetnék.
-Katherine Lee! Te egy felettébb szórakoztató ember vagy!-jegyezte meg és megcsóválta a fejét,majd folytatta az evést.
-Sajnálom..-szabadkoztam-Nevra tehet róla!-érveltem és bekaptam egy kekszdarabot.
-Nevra?-értetlenkedett és felemelte a szemöldökét.
-Túlságosan nyomul...és perverz!-adtam a bő választ.
-De hogy jön ő ide?-kérdezte, és elfogyasztotta az utolsó kolbász darabját.
-Hagyjuk.-tértem ki a válasz elöl, és legyintettem.
-Nekem nem kell bemutatni-nevetett majd bekapta az utolsó kenyér darabot is.
Hmm...elég hamar elfogyott az a kolbász...
*
A három nap hamar elment,végül elszórakoztunk a hajón.
Jamon egy idő után jobban lett és ezért majdnem minden éjszaka vele kellett aludnom.
Ezzel nem is lett volna baj,de az a horkolás...szörnyű volt,ennek ellenére szívesen töltöttem az időmet az ogréval.
A behemót külső mögött hatalmas szív lakozott amit nem mindenkinek mutathatott meg úgy érzem.
Leiftan pedig napközben elszórakoztatott a küldetései sztorijaival.
Esténként pedig a hajon iszogattunk valami löttyöt, ilyenkor Leiftan a holdfényben különösen elbűvölő volt,olyan mintha vonzott volna magához.
Szeme csak úgy ragyogott és ilyenkor minden szavát inni lehetett.
*
-FÖLD LENNI!FÖLD LENNI!-kiáltozott Jamon és a hajó orrához szaladt.
-Végre!-sóhajtottam fel,és a távcsövet keresgéltem.
-Nem tudod hogy minek örülsz Katherine!-mondta komolyan a srác és elindult a fegyver kabin felé.
Szóval harc lesz? Vagy rosszabb?-morfondíroztam.
A szél felerősödött,a sziget közeledett és most jöttem rá igazán hogy mire vállalkoztam.
-Az ott..-mutattam a szigetre.-mond hogy nem...-hitetlenkedtem.
-De,ez az amire gondolsz Katherine!-szólalt meg komoly hangod Leiftan, és a kezembe nyomott egy kardot.
-Tessék,szükséged lesz rá!-mondta majd előre ment Jamonhoz.
Lefagytam,nem hittem el hogy én egy ilyen helyre juthatok...csak haza akartam jutni..erre meg IDE lyukadok ki!
Ez fenséges!Basszus..A pokolba is, azt hiszem félek....

21.Fejezet:Búcsú...

-Azt be kell valljam, a két mihasznát egy térbe zárni bolondság lenne,de mivel Nevra erős,és gyors lehet szükség lenne rá.-Elmélkedett Miiko és megvakarta a tarkóját.
-Viszont Ezarel meg az alkímiai képességei miatt fontos és ha jobban belegondolok mind a kettő az előnyünkre lehetne...-már nem nézett rám, csak sétált fel alá.
-A kentaurok mennyire barátságosak?-kérdeztem, és valami olyasmi választ vártam ami Nevra ellenes lehet.
-Alapjáraton rendesek,viszont nem szívlelik a túlzott tréfát és a túlzott kedvességet.-ecsetelte és megtorpant.
Ez az! Ez mind Nevra ellenes!Meg van! Megcsináltam!-Örvendeztem magamban és önelégült mosolyra húztam a szám.
-Igen,ez esetben Ezarel nem mehet!-nyögte ki Miiko és a dolgozó asztal felé indult.
-Hogy mi?! Öm...lehet rosszul halottam, de azt mondtad hogy Ezarel?-kerekedett ki a szemem és éreztem belül meghaltam.
-Igen,azt.-közölte szűk szavúan.
-Bocsáss meg hogy megkérdőjelezem a döntésed,de szerintem ez inkább mind Nevrára vall.-próbálkoztam és igyekeztem nem rosszul lenni.
-Hajjaj ez is igaz!-ingatta a fejét Miiko és láthatóan törte a fejét hogy mi legyen.
-Nem jöhetne Leiftan?-kérdeztem és rápillantottam a pergamentet olvasó fiúra.
-Leiftan?-kérdezett vissza Miiko és össze húzta a szemét.
A srác felnézett és félmosolyra húzta a száját.
-Engem szeretnél bele keverni angyalom?-szegezte nekem a kérdést, és szemével kacsintott egyet.
Basszus,érzem hogy elpirultam,mi a fenének kell ilyen helyesnek lennie?
HE?!HOGY MIT MONDTAM?HELYES?NORMÁLIS VAGY MARGIT?-háborodott fel a belső énem és zavaromban csak mosolyogtam.
-Szívesen elmegyek vele!-adta a választ a főnökünknek.
-Rendben,viszont Jamon is a segítségetekre lesz!Ő majd gondoskodik arról hogy ne essen bajotok az út során!-adta az ellent nem tűrő választ a lány és aláfirkantott egy pergamentet.
-Jamon vigyázni Katherine és Leiftan!-mondta kikerekedett szemekkel az ogre és egy hatalmasat csapott a mellkasára.
Ez az Katherine!Megcsináltad! Ugrándozott a lelkem és belülről újra éreztem a győzelem ízét.
-Akkor ez a végleges csapat!-nézett ránk Miiko és odajött hozzánk.
-Leiftan!Jamon!Katherine! Gyertek vissza élve és sértetlenül! És ezt vegyétek parancsnak!-mondta szigorúan a lány és kitárta nekünk az ajtót.
-Azon leszünk.-mosolyodott el Leiftan és kilépett az ajtón.
A városon keresztül megtettük az utunkat le a tengerpartig ahol hajóra szálltunk és elmagyarázták Leiftannak a hajó működését.
-HÉÉ!!!-ordították valakik a hátunk mögül mire mi megfordultunk.
-Mi a franc?-szegezte nekünk a kérdést a gárda vezérem.
-Küldetésre mennek!-közölte velük Miiko és felénk fordult.
-Jó utat!-mosolygott ránk és lesétált a hajóról,magával rángatva a gárda vezéreket.
-Köszönjük Miiko!De ha kérhetem a ruháim maradjanak a szobámban!-kiáltotta utána a srác,kacsintás kíséretében.
A lány füle megmozdult de nem fordul hátra.
A srácok veszekedtek a lánnyal de nem tartott sokáig,mivel a főnök előhívta a kék lángot amire egyből elhallgattak.
(Ha azt hiszed hogy így megszabadulsz tőlem akkor nagyot tévedsz!Várlak vissza...EGYBEN! És befejezzük azt amit elkezdtünk!)-halottam meg a vámpírfajzat hangját a fejemben.
Tehát képes a telepátiára?-önkéntelenűl sikerült elpirulnom.
Meg a ...... fogjuk befejezni....arrghh...UTÁLOM!!!-sikítoztam magamban, és a lelkem gyötrődött.
Kihívóan ránéztem a gárda főnökömre aki a szemével kísérte a utunkat,szeme csillogott és szenvedélyt véltem benne felfedezni.
(Amikor a mellkasodra nézel jussak eszedbe én,meg az is hogy mit tettem volna veled, ha nem menekülsz el! De legközelebb nem lesz rá alkalmad,ezt megígérhetem!)-jött újra a telepátia.
-Nem akarok visszajönni!Nagyon nem akarok visszajönni!-mondtam ki hangosan amit gondoltam és hangom inkább volt síráshoz hasonló mint egyenes.

20.Fejezet:Az utazás elött

A szobámba visszaérve,összepakoltam az útra a szükséges dolgaimat.
Ami nem állt másból mint egy a gardróbban talált bundás kabátból, és egy, a kiképző teremből lopott tőrből állt.
Na jó lopni nem szabad,de előtérbe helyezni a biztonságod azt igen.
A táskámat rádobtam az ágyamra, én pedig beültem az ablaknál lévő párkányra és néztem a szállingózó hópelyheket.
Az idő lehűlt, jégvirágok jelentek meg az ablaküveg sarkában a leheletemmel bepárásítottam az ablakot, neki döntöttem a fejemet a hűvös üvegnek és csak bámultan magam elé.
-Egy nap haza jutok!Nem tudom hogyan,de meg fogom csinálni!-suttogtam magamnak, majd összehúztam a köpenyem.
A levegő egyre csak hűlt én meg már úgy voltam vele ha nem bújok be az ágyba megfagyok.
Lassan lekászálódtam az ablakból és belehuppantam az ágyikómba.
Magam köré húztam a takarót és ez az érzés...felül múlhatattlan!
A kényelem felsőfokon,ha nem tévedek selyemből van az ágynemű, ami gyengéden simogatja minden porcikámat...ez mennyei érzés..-sóhajtok és mint valami hülye gyerek, elkezdem az arcomhoz dörgölni a paplanom.
Egy kósza pillanatra gyereknek éreztem magam,a szeleburdiság,kíváncsiság,és merészség ez mind megvolt már akkor is, amikor még a tojás héj a fenekemen volt.
Átfordultam a másik oldalamra,a nap fénye már előbukkant,tehát már pirkad.
Vajon milyen messze lesz innen a Lelkek tava? Miféle szörnyek várnak rám? És miért egy szellemileg fogyatékos ember/lénnyel kell mennem?
Ahogy az ablakon át bámultam az egyre erősödő hó esést, a szemhéjaim szépen lassan lecsúkodtak és sikerült elaludnom.
*Az ágy lesüpped és valamiért bekapcsolt a hetedik érzékem hogy nyissam ki a szemem.*
-3.másodperced van hogy eltakarodj az ágyamról vámpírfajzat!-mondtam csendesen,de úgy 
hogy meghallja.


Olyan merev lettem mint egy ...... nem mondhatok ki csúnya szót..megígértem még otthon, saját magamnak.
-Indulnunk kell-szólalt meg a srác de még mindig nem akaródzott lemenni az ágyamról.
-Megmondtam hogy nem megyek veled sehová!-mondtam duzzogva és átfordultam a másik oldalamra.
-Nem velem fogsz jönni...mondta egy idő után és átkarolta a derekamat majd oda somfordált a hátam mögé és beszívta az illatom.
-Csak annyit kérek,vigyázz magadra!-és megpuszilta a fülem mögötti érzékeny bőrt.
A fejem szerintem a vörös 50 árnyalatában pompázott,szívem megbolondult mert ki akart ugrani a helyéről és világgá szaladni.Levegőt is alig mertem venni.
 Nevra érintésének a helyén, mintha égett volna a bőröm, a puszitól meg egyenesen libabőrös lettem.
Ki szerettem volna ugrani az ágyamból de erős keze visszarántott és nem engedett.
-Nevra...-szólaltam meg végre, de a hangom elcsuklott.
-Csak még egy kicsit..maradj így.-suttogta és még jobban magához húzott,éreztem a bőre melegét ami meglepett hiszen a vámpíroknak nem kéne hogy legyen vérkeringése, nem?
Arcát beletemette a nyakamba és a nyelvét végighúzta a nyakamon.
Olyan érzés fogott el amit nem tudok hova tenni,a fejem elkezdett zsibbadni,mintha nem tudnék gondolkodni az ágyékom pedig bizseregni kezdett.
-Nevra..-sóhajtottam fel.
-Kívánlak!-suttogta érzékien és fölém tornyosult.
Nem bírtam válaszolni csak néztem rá meredten.
-Ő megfogta a kezem és az izmos mellkasára rakta.
-Érzed ezt?-kérdezte.-Ezt te váltod ki belőlem!
A mellkasán keresztül úgy dörömbölt a szíve mint az enyém.
A számat egy kicsit szétnyitottam,de nem tudtam semmit mondani hiába szerettem volna.
-Tudod..nagyon sexy vagy amikor megadod magad.-suttogta újra a fülembe és egy puszit nyomott a szegy csontomra,majd megharapta az alsó ajkam.


HOGY MICSODA VAGYOK?!- Eszméltem fel-KATHERINE FUSS! HOGY ENGEDHETTED IDÁIG?!-ordibált a belső énem és sikerült észhez térnem.
-Ömm...sietnem kell!-mondtam megremegve, majd örült sebességgel kibújtam Nevra alól és a táskámmal elszaladva futottam a kristály terem felé.
Hogy lehetsz ennyire hülye Katherine?HOGY?!-ordibált a belső énem saját magammal.
Ahogy beléptem a kristály terembe, a teremben tartozkodók mind rám meredtek.
-Jól vagy Katherine?-kérdezte Miiko és furán bámult rám.
-Hogyne..persze..megvagyok!-túrtam bele zavartan hosszú fekete hajamba és nekidőltem a hideg falnak.
-Mikor indulunk?-kérdeztem és próbáltam lenyugodni.
-Még várnunk kell pár percet Ezarelle és indulunk!-mondta Miiko és mellém lépett.
-Biztos hogy minden rendben?-kérdezte az arcomat fürkészve.
-Persze!Csak azt hittem hogy elaludtam!-hazudtam.
-Nem,de akkor sem lett volna baj,elküldtünk volna érted valakit.-mondta Miiko és nevetett egy sort.
-Kérdezhetek valamit?-néztem a lányra.
-Ki vele.-mondta egyszerűen ésrám szentelte figyelmét.
-Nem úgy volt hogy Nevrával megyek?-tudakoltam.
-De igen,csak Ezarel mivel alkímiával foglalkozik jobban hasznodra lesz mint Nevra.
-Az életerő fiolák értékesek,viszont ha egy harc során megsemmisülne,az utatok véget érne.
De így hogy Ezarel ott van ő újra tudja kotyvasztani.-ecsetelte a rókalány és leült a dolgozó asztalnál lévő székre. 
-Viszont,ha nem ér ide hamarosan nem fog tudni soha többet, semmit kotyvasztani!-mondta mérgesen Mikoo és az ujjaival elkezdett dobolni.
Az ajtó kinyílt és a gárda főnököm lépett be rajta.
-Sziasztok!-köszönt és rám nézett.
Én elkaptam róla tekintetem és a földet kezdtem el bámulni,a szívem már megint rakoncátlankodott és éreztem hogy ég az arcom.
Nem néztem rá,de éreztem hogy kaján mosolyra húzza a száját.
-Nevra.-szólította meg Miiko a srácot.
-Mond-közölte egyszerűen és még mindig éreztem magamon a tekintetét.
-Keresd meg Ezarelt mert így nem fognak tudni elindulni!-közölte türelmetlenül a főnök.
-Nem is lenne baj ha maradnának,legalább biztonságba tudnám a gárda tagom!-jegyezte meg a srác és elindult felém.
-Biztonságban leszek Ezarel oldalán, ne aggódj!-mondtam zavarodottan és Miiko felé sétáltam.
-Ha én mennék,jobban meg tudnám védeni Miiko!Ezt te is tudod!
-Nevra..-azt mondtam keresd meg Ezarelt! És ameddig távol vagy addig megfontolom azt hogy ketten menjetek vagy sem!-adta be a derekát a róka lány és felállt.
-Mindig is szerettelek Miiko,mondtam már?-hízelgett neki a srác majd a vámpírsebességével elhagyta a termet.
-Az nagyon nem lenne jó ötlet Miiko!Hidd el nekem!-néztem rá kétségbe esetten és a hangom inkább volt könyörgő mint határozott.
Ha én Nevrával leszek összezárva egy helyiségben,több mint valószínű hogy újra így járok mint most!Én nem akarom ezt a kábult érzést!Nem akarom hogy ilyen hatással legyen rám!
Ez nem lehet szerelem!Ez nem szerelem!EZ BIZTOSAN NEM SZERELEM!!!-ordítottam magamban,és már az őrület szélén jártam.

19.Fejezet:Mindenkinek van egy másik oldala...

A lépéseim vízhangzottak a hosszú folyosón, majd a kristály terem előtt megállva mély levegőt vettem és bekopogtam.
-Ne aggódj,nem hagyom hogy leteremtsen.-tette a vállamra a kezét és mosolyodott el a kísérőm.
Én ránéztem és megengedtem magamnak egy kisebb mosolyt, majd újra az ajtóra tévedt a tekintetem.
Mivel válasz nem érkezett,ezért fogtam és benyitottam a terembe.De bár ne tettem volna...
Ugyan is Mikoo, épp valakinek a ruháit szagolgatta és hempergőzött bennük.
Ránéztem Leiftanra akinek az egész feje vörös lett, és kezével próbálta visszatartani a nevetését.
Én próbáltam nem mosolyogni,mert lehet ez lett volna az utolsó grimaszom ha meglátja.
Ezért hát felvállaltam a figyelem felkeltő szerepét.
-Khmm....-köszörültem meg a torkom,amire a rókalány ijedten felnézett.
Leiftanból pedig azon nyomban kitört  a nevetés.
A lány feje olyan vörös lett mint a paprika,a lebukás miatti a szégyen érzete nagyobb volt mint a makacs és morcos énje,ezért csak felállt a kanapéról és fejét lehajtva kezdett el dadogni.
-E..ez..nem..az..aminek..l..látszik..-mondta szégyenlősen, és idegesen beletúrt hosszú fekete hajába.
-Miért? Minek látszik?-kérdezte Leiftan még mindig nevetve és ráemelte tekintetét a lányra.
-Én csak a ruhákat hajtogattam, és hát olyan jó illatuk volt hogy túlságosan beleéltem magam...-próbálta magát kimagyarázni a lány és elszáguldott a fiú mellett.
Leiftan oda ment a kanapéhoz és felemelt egy ruha darabot ami egy....-URAM ATYÁM!-szóval...egy..alsó gatya volt,egészen pontosan egy boxer.


-Szóval..az én boxeremmel....-nem tudta befejezni a mondatot mert megint rá jött a nevethetnék.
Mikoo majdnem hanyatt esett,oda viharzott a sráchoz kikapta a ruha darabot a kezéből majd a kanapén lévő összes szövetet felkapta és a terembe lévő ruhásszekrénybe vágta.
Arcán tojást lehetett volna sütni,olyan vörös volt és szinte elsüllyedt volna szégyenében.
-Öhm..azt hiszem én koccolok-emeltem fel a kezem és elindultam kifelé.
-NEM!VÁRJ!-kiáltott utánam Mikoo és próbálta előhozni a szigorú énjét,több kevesebb sikerrel.
-Neked küldetésre kell menned!-állt velem szembe és bele nézett a szemembe.
-Nekem?!-kérdeztem vissza meghökkenve és nem jutottam szóhoz.
-Ha már itt vagy,a hasznodat is kell vennem...-érvelt,és elindult egy papírokkal teli asztalhoz.
Én segítségért rimánkodva fordultam Leiftanhoz, de ő el volt foglalva a ruhák kibogarászásával.
-Gyere ide!-intett a rókalány és tekintetét vissza emelte a papírokra.
Én oda ballagtam a nagy kristály melletti dolgozó asztalhoz és ránéztem a pergamenre.
-Ez itt..-mutatott Mikoo a térképre.-a lelkek tava.
A szemem végig siklott a tóhoz vezető akadályokon,volt ott fekete erdő,ragadós szurdok és még sok sok minden.
-És mit kellene ott csinálnom?- kérdeztem a lánytól és féloldalasan rá néztem.
-Él ott egy szövetséges nép, a Kentaurok.Nekik kell vinni életerő fiolát.-mondta egyszerűen, és valami más nyelven elkezdett motyogni valamit.
-Kentaurok?Azok léteznek?-kérdeztem csodálkozva.
-Hogyne léteznének!-nevetett fel Mikoo és egy nagy könyvbe rakta a térkép lapot.
-Sok minden van még amit nem tudok...-motyogtam magam elé és megvakartam a tarkóm.
-Ez így igaz...az illemet sem tudod..-nyelvelt vissza a lány és az ajtó felé vette az irányt.
-Csak hogy tudd...ha nem jött volna Leiftan,már rég nem lennék itt!-mondtam felemelve a hangom, és még mindig háttal állva neki.
A lány ránézett Leiftanra, aki addigra már az összes ruhaneműjét a kezében szorongatta.
-Köszönöm!-mondta alig halhatóan Mikoo, és elpirulva távozott a teremből.
-Szóval...a lelkek tavához kell menned...-jött mellém a srác és elmosolyodott.
-Jaah,már a neve is kecsegtető!-mondtam,és idegesen felnevettem.
-Nyugodj meg,nem egyedül fogsz menni.-mondta lágy hangon és szeméből melegséget sugárzott.
-Ezzel nem nyugtattál meg...mert ha a vámpírral kell mennem, előbb leszek öngyilkos mint oda érnénk a célhoz!-mondtam ironikusan és vágtam mellé egy grimaszt is.
-Az ő gárdájába tartozol?-kérdezte és elindultunk a folyosó felé.
-Sajnos igen,nem volt valami zökkenő mentes a találkozásom egyik gárda vezérrel sem.-gondoltam vissza azokra az eseményekre amik eléggé kínosak voltak.
-Azt hiszem,nem fogsz unatkozni nálunk Katherine!-nevetett és kinyitotta nekem az ajtót.
-Csak utánad!-engedett előre.
-Köszönöm,úgy látszik még nem haltak ki az úri emberek.-mosolyogtam rá és kiléptem az ajtón.
-Csak nem rólam beszélsz?-halottam meg egy idegesítő hangot, és a gazdájával találtam szemben magam.
 -Te minden vagy csak nem úriember, vérszívó!-néztem rá összehúzott szemekkel és keresztbe fontam magamon a karom.
-Tudod..az is benne van az úriember szóban, hogy egy emberlányt, nem tépek apró darabokra ha ide téved.-érvelt vissza a fiú, és lehajolt hogy bele tudjon nézni a szemembe.
-Tapló!-vágtam a képébe a sértő szót.
-Hisztis liba!-közölte higgadtan és megborzolta a hajam.
-Ha nem tudnám hogy két külön faj vagytok, azt hinném együtt vagytok!-nevetett Leiftan és keresztbe fonta a karját.
-Még viccnek is rossz! Te pedig...ha én hisztis vagyok,akkor te meg egy elkényeztetett ficsúr!-nevettem fel és hirtelen, komolyan ránéztem Nevrára.
-Velem fogsz  küldetésre jönni! Délben indulunk!-mondta a vámpír és neki dőlt a falnak.
-Meg a francokat!Biztos hogy nem!-tértem ki a hitemből és megmakacsoltam magam.
-Pedig ha tetszik, ha nem,ez így lesz!-mondta eltökélten és szigorúan rám nézett.
-Azt majd meglátjuk...azt majd meglátjuk..-mondtam sejtelmesen és elhaladtam előtte.
-Egyszer ez a lány fogja a vesztemet okozni..-sóhajtott fel a vámpír.
-Szerintem aranyos..-mondta Leiftan nevetve.
A többi párbeszédet már nem halottam mert halló távolságon kívül kerültem.
Úton a szobám felé elgondolkoztam azon,mi lesz ha nem jövök vissza,vajon hiányoznék én bárkinek is?
Haaj,Katherine! Szerinted kinek hiányoznál? Itt senki nem fog érted még egy könnycseppet sem hullatni! Otthon pedig anyád éli világát,és őrül annak hogy nem kell veled foglalkoznia!
A két énem civakodott egymással,de minden variációmra volt egy érv.
-Talán,tényleg jobb lenne ha nem jönnék vissza erről az útról....-mondtam ki hangosan amit gondoltam és befordultam a folyosón.

18.Fejezet:A döntés, csak rajtad áll!

A szobámra sötétség telepedett, és én ezt kihasználva már az ajtómon kívül voltam.
Próbáltam minél halkabban elosonni az ajtók előtt,de egy bizonyos ajtótól igazán tartottam.
A vérszívó ajtója alatt fény pislákolt.-Ezek szerint még fent van....-dünnyögtem magamban és mérgesen fújtattam egy sort.
A tervem hogy normálisan, emberek módjára léphessek ki a palotából meghiúsulni látszott.
Ahogy visszafordultam hogy más menekülő utat keressek a fény elaludt és újból sötétség vett körül.
A folyosó csendje és sötétsége egy kicsit nyomasztó volt,de erőt vettem magamon és óvatosan elsompolyogtam az ajtója előtt.
A szívem vadul kalimpált,még levegőt sem mertem venni,de amint elértem a lépcsőkhöz egy kicsit megkönnyebbültem.
Ahogy leértem a nagy ajtóig,többször kerültem lebukás közeli helyzetbe,de..megúsztam...eddig..
Amikor kinyítottam az ajtót, az hatalmas nyikorgással nyílt ki, én meg majdnem összevizeltem magam.
-Ha nem most bukok le,akkor semmikor!-mondtam ki hangosan amit gondoltam, és megfordultam várva a vesztem
-Senki?-Lepődtem meg és kifújtam a levegőt amit bent tartottam.
Féloldalasan kisunnyogtam az ajtón és kiléptem a nyirkos levegőre.
Az éjszakai állatok fura hangja lepte be az egész környéket,a hűvös szél megborzongtatta a testem minden egyes porcikáját.és éreztem valami nem stimmel, de ennek ellenére útnak indultam.
A pavilon előtt elhaladva a szél erőteljesebben kezdett fújni és viharfelhők kezdtek gyülekezni.
-Mi az isten?!-szólaltam meg,és felnézem.


A felhőből nem eső esett,hanem...hó?!
Összehúztam magamon a köpenyem és úgy indultam utamra,a talpam alatt ropogott a friss hó és a megérzésem azt súgta,kemény telünk lesz.
A kijárathoz érve megbújtam egy fa mögött hogy a kint járkáló őröket ki tudjam figyelni és sunyi módon ki tudjak majd iszkolni hogy aztán szegényeket jól leszúrják.
A szél süvített,és már azon morfondíroztam hogy inkább megfagynék-e ott kint,mit hogy itt maradnék és játszanám Rapunzel szerepét akit bezártak a toronyba.
-Én a helyedben nem tenném..-szólalt meg a hátam mögött egy ismeretlen hang.
Lebuktam,...gondolhattam volna hogy a szökésem nem lesz sikeres.
Álló helyzetemben megfordultam és szembe találtam magam egy szőke hajú,emberrel?
-Miért? te mit tennél a helyemben?-kérdeztem, és összefontam magam előtt a karom.
-Ami biztos hogy,nem szöknék el...-mondta szűk szavúan,de kedvesen.
-Nem akarnak segíteni hogy haza jussak! Kiderült hogy nem csak ember vagyok! Nekem ez egy kicsit sok!-mondtam egy kicsit felemelve a hangom,de ügyelve hogy ne hallja meg senki, rajtunk kívül.
-Tudom hogy nehéz neked,de hidd el nekünk is.
És ne haragudj de nem mutatkoztam be,Leiftan vagyok!-nyújtott nekem kezet a fiú, és egy kicsit meghajolt.
-Katherine...Katherine Lee!-fogtam meg a kezét és rámosolyogtam.
-Ha úgy döntesz hogy elmész,nem állítalak meg viszont tudnod kell hogy amit teszünk azt csak is a te érdekedben tesszük.
-Ezt a szöveget túl sok embertől halottam,és túl sokszor!-mormogtam az orrom alatt és a pavilon mögötti szökőkutat kezdtem bámulni.
-Hidd el mi nem a levegőbe beszélünk,különben nem itt tartanánk ahol.-mondta meggyőzően és összehúzta magán a kabátját.
-Viszont ha nem haragszol én tovább állnék a palotába, örülnék ha velem jönnél de ez a te döntésed.-mondta és megborzongott.
Az ajtóra néztem, majd a várakozó fiúra.A szemében láttam hogy azt akarja hogy maradjak,viszont azt is elfogadná ha elmennék.
Ő megért,sejtheti hogy min megyek keresztül.
A szabadság és a régi életem hívogat,viszont hogy mi sülhetne ki belőleaz is visszatart.
Menjek,vagy maradjak? Ez itt a kérdés..
A hópelyhek lassú táncot jártak körülöttünk majd megpihentek a ruháinkon és csendben meglapultak rajta.
Mélyen beszívtam a hideg levegőt majd kifújtam.
-Maradok..-vetettem magam elé a szót és elindultam a szökőkút felé.
-Ennek igazán örülök.-jelent meg a fiú arcán egy mosoly és a szemével követett.
 -Most hová mész?-kérdezte egy kicsit értetlenkedve,
-Gyere!-intettem neki és a szökőkút elé állva, benyúltam a vízköpő szájába majd kiszedtem belőle egy jókora kék kristályt.
-Azt..a..-csillant fel a szeme és maradt tátva a szája.
-Megérzés..-vetettem oda neki mielőtt rákérdezhetett volna hogy találtam meg, és a palota fele vettük az irányt.

17.Fejezet:Valamikor a szenvedély, erősebb az akaratnál!

-Katakombákban fogok rohadni,mi?-fújtattam magam elé idegesen.
Majdnem felrobbantam a dühtől,csak azért mentem hogy alkut kössek a róka fajzattal, erre meg még ő fenyeget engem!
-Rossz ajtón kopogtatsz rókalány!-mormogtam, és sietősebbre vettem a lépteimet.
Szinte betörtem a szobám ajtaját és nagyot horkanva értem földet a...puha?..ágyamon?
A szobám ki volt dekorálva,a rózsaszín (amit bevallom rühellek) és a fekete ötvözete volt.
A franciaágy egyszerűen csodálatos volt,és olyan..kényelmes!
-Tetszik?-halottam meg az ördögfajzat hangját.
-Nem!.. azért nyögdécselek az ágyamban mert nem tetszik!-fújtattam a párnámba, és hasra feküdtem.
-Ne legyél szarkasztikus, ember lány!-.jegyezte meg a fiú, majd leült az ágyam szélére.
Lassan felemelve a párnából a fejem,összehúzott, mérges szemekkel vettem szemügyre a gárda vezetőm.
-Takarodj le az ágyamról!-mondtam fenyegetően és megrúgtam az egyik lábammal.
-Miről beszélsz te lány?!-horkant fel, és elkapta a lábamat majd maga alá húzott.
-AZONNAL ENGEDJ EL!TE PERNA HAJDER! LILIOM TIPRÓ!KRIPTA SZÖKEVÉNY!-és a sértések csak jöttek, és jöttek, és jöttek ki a számon.
A srác a tenyerével betapasztotta a számat,de én erőteljesen beleharaptam amire ő feljajdult.
-Áhhh....te kis....te megharaptál?!-kérdezte értetlenkedve és meglepődve.
-Nem basszus!....megsimogattalak a fogaimmal.-válaszoltam flegmán.
A vérszívó a két csuklómat összefogva a fejem felé szorította a kezem.
-Szőrnyű egy nőszemély vagy, mondták már?-kérdezte egy olyan fura mosoly kíséretében.
-Tudok róla..-vigyorodtam el a megjegyzésén,és most elösszőr találtam vonzónak.
Ahogy mosolygott kivillantak a szemfogai, és szemében valami csillogott, amit még eddig nem láttam.
-Gyönyörű vagy...-suttogta gyengéden, és a kezével végigsimított az oldalamon,amitől az egész testem libabőrös lett.
-Engedj el!-válaszoltam komolyan.
Most már olyan helyzetben voltunk ami már eléggé félreérthető,és a szemében észrevettem a szenvedély jelenlétét.
-Nem foglak-válaszolta,és a keze már a hasamon járt.
-NEVRA!-szóltam rá erőteljesebben,és éreztem hogy teljesen elpirultam.
Ő csak pimasz mosolyra húzta a száját, amitől egyre kínosabban éreztem magam.
-Szeretem amikor zavarban vagy..-jegyezte meg, és a szabad kezével megfogta az államat és kényszerített arra hogy a szemébe nézzek.
-Tudod, nem tudom miért de te ellenállsz nekem,nem tudom mi ennek az oka, de el fogom érni hogy valamelyik éjszaka nálam hálj!-suttogta a fülembe és megharapta a fülcimpámat.
A testem érdekesen reagált,valami elkezdett bizseregni ott lent...a testemet forróság töltötte el és éreztem hogy nem sokáig marad meg a józan eszem.
Egyfajta mámor kerített a hatalmába és alig bírtam gondolkozni.
Nevra keze levándorolt a szakadt felsőmre, és elkezdte birizgálni a pántot.
-Eléggé elvannak ezek a ruhák használódva,nem gondolod hogy le kéne őket cserélni?-mondta halkan és a hasamra fordított.
A srác lovagló ülésben ráült a hátamra, és leszedte rólam a felsőmet.

-Ezzel meg is vagyunk..-dobta a felsőmet a sarokba, és éreztem a hátamon ahogy végig húzza az ujját a gerinc oszlopomon.
A fejemben ezer csengő szólalt meg egyszerre,de valahogy ledermedtem,nem tudtam tiltakozni akárhogy is akartam.
-Most a gatyát kéne lehámozni rólad..-azzal az ágy végére telepedett és hátulról lehúzta rólam a gatyámat.
-Így ni,így már sokkal jobb!-mondta elégedetten és mellém feküdt az ágyban.
-Most már csak engem kell meg szabadítanod a ruháimtól, és neki is kezdhetünk az éjszakánknak!-mondta vigyorogva, és a  két ujja közé fogta az egyik hajtincsemet.
-Na jó...-tört elő belőlem az az énem akit igazán szeretek.
-KIFELÉ A SZOBÁMBÓL, MOST!!-kiáltottam, és egy párnával elkezdtem ütni a fejét.
-Naa..ne..máá..ár..hallod..a..hajam..!! Katherine!
-NEM ÉRDEKEL A HAJAD SÉRÓ BÁRÓ! TŰNÉS KI A SZOBÁMBÓL!MOST!
Addig ütöttem amíg az ajtón kívülre nem került, és gyorsan becsuktam az ajtóm.
-Csak hogy tudd...van kulcsom a szobádhoz, és akkor jövök be hozzád amikor csak akarok!-mondta szarkasztikusan az ajtó túloldaláról.
-Dugd fel a kulcsodat,tudod hogy hová!-kiáltottam ki neki mérgesen, és a kulcsot bent hagytam az ajtómban a délutánra.


A lelkem őrlődött,az egyik énem engedett volna a csábításnak, a másik viszont taszította mind ezt.
Egész nap a szobámban kuksoltam,csak akkor nyitottam ajtót amikor ruhát hoztak fel nekem.
Nem is tudom hogy kitől kaphattam....
A fekete köpeny baromi jól állt,a fekete rövid gatya és a lila feszes topp kiemelte az alakom, a térdig érő torna cipő pedig egyenesen istenien nézett ki.
A tervem hogy hazatérjek eléggé bonyolult,de így hogy van segítségem a farkasok személyében eléggé megnyugtató.
A nap lement én pedig ledőltem az ujj ágyamba,ami visszaemlékeztetett a nemrég történtekre.
-Nevra....ha beléd esem,apró darabokra téplek szét és oda adlak valamilyen izének ami veszélyes!-gondolkodtam hangosan, és lehunytam a szemem, majd mély álomba merültem.

16.Fejezet:Ha harc,hát legyen harc!

-ELEGEM VAN!-ordítottam magam elé, miközben a várost szeltem át.

-ÁÁÁ-keltem ki magamból,és belevágtam az ökleimet a legközelebbi fába.

-Miért én?!-suttogtam magam elé, és összeroskadtam a fa tövében.

A kézfejemről vér csurgott le, és csak most éreztem azt  fájdalmat, amit okoztam magamnak.

A könnyeimmel áztatott arcomra rátapadtak a hajszálaim amik eltakarták vöröslő,kisírt szemeim.

A szívem majd meghasadt,hiányzott a régi életem,amiben nem voltak se manók, se tündérek, se ember/lények..csak... sima, egyszerű EMBEREK!

A lábaimat felhúztam és átkaroltam,mintha ez változtatna a jelenlegi helyzetemen.

A lágy szellő végigsimított a bőrömön,mintha érezné a bánatom és így próbálna vigasztalni.

Már pirkadott amikor felnéztem és láttam a napsugarak első fénysugarait.

A parkban fura állatok játszadoztak és ügyet sem vetettek rám,élték világukat..boldogan.

Ilyenkor úgy tudom irigyelni őket,semmi gondjuk, és az életük csak annyiból  állhat hogy játszadoznak, esznek, majd alszanak.
Gyerekként is sokszor irigyeltem a táskákban tartott, külön fekvőhelyet kapó,kis padló cirkálókat.
Akiknek csak annyi a dolguk hogy aranyosak legyenek és kinyalják a gazdájuk seggét.
De azokról az állatokról sem lehet megfeledkezni, akiket szörnyű körülmények között tartanak,vagy épp utcalakók,és nem tudnak senkihez sem tartozni.
-Soha nem fogom tudni,hogy hova tartozom...-suttogtam magam elé, és letöröltem egy kósza  könnycseppet.
-Amikor ide kerültem én is ezt hittem...-lépett elő a fa mögül Valkyon,és letelepedett mellém.
-Azzal a különbséggel hogy te "olyan " vagy.-válaszoltam neki és félrenéztem.
-Kezdetben,én is embernek voltam címezve...de időközben, rólam is kiderült hogy "olyan" vagyok.-Hangsúlyozta ki az olyan szót és elterült a földön.
-Mindenki okkal van itt,szerintem te is!-nézett fel rám a srác és folytatta.
-A szüleim meghaltak,az óriások elleni harcban,Vérfarkasok voltak,innen a hatalmas erőm és kitartásom.-arca komoran fürkészte  az eget és egy időre elhallgatott.
-Az én storym sem kecsegtet semmi jóval.-szólaltam meg és elterültem mellette a földön.
-Röviden...anyám alkoholista és egyben drogfüggő,apámat már nagyon rég nem láttam,nagyszüleim egyik napról a másikra eltűntek és én meg csak éltem a szar életemet, addig amíg ez a crack be nem ütött.-meséltem egy szuszra a mondandóm.
A srác nem szólalt meg,egy idő után oldalra fordítottam a fejem és majd meghűlt a vér az ereimben.
-Lehet te is vérfarkas vagy!-suttogta a srác, és arca alig volt pár mm-re az enyémtől.
-Azt erősen kétlem!-kapkodtam magam előtt és felálltam a földről.
-Segíts!-nyújtotta a kezét a fehér hajú és rám mosolygott.
-Amilyen behemót vagy szerintem menni fog egyedül is!-fontam keresztbe a mellkasomon a karom és hunyorogva lenéztem rá.
-Pont azért mert behemót vagyok nem fog menni...-érvelt az igaza mellett.
-Hjajj..oké!-adtam meg magam, és megfogtam a kezét.
-MI A?!-kiáltottam és a földön voltam..MEGINT!
-Te tényleg nem lehetsz vérfarkas!-jegyezte meg nevetve a fehér hajú, és megborzolta a hajamat.
-Héé!!-kiáltottam és az itt létem alatt,most az egyszer igazából felnevettem.
A park csak úgy visszhangzott a nevetésemtől, és vergődve próbáltam megállítani az ellenfelem a további idegesítő mozdulatoktól.
-A sexuális tevékenységeiteket oldjátok meg szobán!-szólalt meg egy hang.
Hirtelen Valkyon is megdermedt, és nekem is elment a kedvem mindentől.
-Az ember már jól sem érezheti magát?!-kérdeztem ingerülten, és feltápászkodtam a földről Valkyon segítségével.
-De igen,csak nem nyilvánosan....-húzta össze a szemét,a gárda vezetőm.
-Na idefigyelj te utolsó vámpírfajzat!-emeltem fel a hangom és már ténylegesen dühbe gurultam.
-Neked nincs semmi közöd ahhoz hogy én a szabad időmben  mit csinálok,hogyan csinálom,és KIVEL csinálom! Ha pucéran akarok fürdeni a tengerben, akkor pucéran fogok fürdeni a tengerben!
Ha le akarnám smárolni Valkyont,le fogom smárolni Valkyont!
Katherine!!! Milyen példákat hoztál fel?! Sikongatott a belső énem és most már én is felmértem a szavak komolyságát.
Valkyon kővé dermedve állt a bal oldalamon,míg Nevra perverzen mosolygott előttem és feltűnően végigmért.
-Mi az?!-kérdeztem idegesen és keresztbe fontam magamon a karom hogy eltakarjam a látni valót.
-Hm...azt mondtad hogy pucéran?-csillant fel a szeme és száján hatalmas kaján vigyor jelent meg.
-Most komolyan??!! csak ennyi maradt meg benned?-kérdeztem flegmán és égnek emeltem a tekintetem.
-Milyen ember/lényekkel vagyok én körülvéve??!!-nyöszörögtem és behunytam a szemem egy pillanatra.
-Jól vagy?-kérdezte a most már komolyabb Nevra.
-Megvagyok...sóhajtottam és elindultam a Főhadiszállás felé.
-Hová mész?-kérdezte érdeklődve Valkyon aki hosszú idő után újra köztünk lett.
-Miikohoz,alkut kötök vele!-mondtam elszántan és lépteimet gyorsabbra vettem.
-Miféle alkut?!-vágódott elém Nevra, és az arcomat fürkészte.
-Ahhoz nincs semmi közöd,vámpírfiú!-válaszoltam és keményen arrébb löktem.
Haza fogok jutni!Ez a hely nem az én terepem!Amióta itt vagyok, folyamatosan csak a halálközeli élményeimnek a könyvtára telik!
Éreztem magamon a saját elszántságom erejét,magabiztosan törtettem előre és meg sem álltam a Főhadiszállásig.
-Miiko!!-kiáltottam beérve a kristály terembe.
A lány összerezzent,gondolom egy kicsit meglepte a jelenlétem.
-Mit szeretnél?Jól vagy?-kérdezte és elém lépett.
-Megvagyok...viszont én nem maradok veletek!Alkut szeretnék kötni!-válaszoltam hűvösen és elszántan.
-Öhm..miért is?-kérdezte meglepve, és rátámaszkodott a botjára.
-Mert nem vagyok közétek való!-közöltem higgadtan, és egyik lábamról a másikra dülöngélve lepleztem az idegességem.
-Tévedsz kislány!-közölte Miiko és a fiuk felé nézett.
-Vigyázzatok rá!-parancsolt rájuk,és hátat fordított nekem.
-Szerintem, nem értettük meg egymást!-emeltem fel a hangom.
-Katherine!Elég legyen!-rakta rám a kezét Nevra.
-Ne merj hozzám érni!-sziszegtem a fogaim közül.
-Ha tetszik,ha NEM!Én elmegyek innen!-jelentettem ki Miikonak és elindultam az ajtó felé.
-Ha az engedélyem nélkül,el mered hagyni a Főhadiszállást,akkor örök életedre a katakombákban fogsz rohadni!És nem érdekel az alkud! -mondta a "Főnök" halálos nyugalommal.
-Azt majd meglátjuk!-dobtam oda neki,és megeresztettem egy pimasz mosolyt majd kiléptem az ajtón.